Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Látnivalók - Építészeti értékeink - Biedermann-kripta, Mozsgó
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Biedermann-kripta, Mozsgó

2012.11.26

Mozsgó.jpgA Lechner Ödön tervezte kastély és romantikus stílusú családi kripta helyi védettségű emlék.

Szigetvárról észak felé a 67 -es főúton, egy leágazáson keresztül jutunk el Mozsgóra. A község vasúton nem közelíthető meg, mivel a vasútvonal 1977 -ben megszűnt. Lakosságszáma (2010. január 1.): 968 fő.

Területe már a késő bronzkorban lakott hely volt. A település első írásos említése 1330 -ból való. A hódoltság alatt valószínűleg folyamatosan lakott hely volt, mely a 18. század elején néptelenedett el. 1726 -táján magyar és horvát nevűek kezdték benépesíteni, később németek érkeztek. A községben juhtenyésztéssel, valamint gabonatermesztéssel foglalkoznak.

Biedermann-kripta, Mozsgó 1.jpegA faluba bevezető utcán első látnivaló a kopjafa. A rétbe vezető keskeny földes úton érhetjük el a Pringli-forrást vagy Szent-kutat, melynek vizének gyógyító erőt tulajdonítottak. A forrás fölé a 19. században kis boltozatot emeltek, melyben Mária szobor áll. A település látnivalói közé tartozik még a műemlék római katolikus templom, a Szerb-hegy és az Ó-temető is. Ezután megtalálhatjuk a Batthyány-kastélyt és parkját. Itt található a 10 holdas park, mely természetvédelmi terület. A parkban látható még a milleniumi kopjafa, valamint egy kápolna, mely korábban a Biedermann család temetkezési helye volt.

Biedermann-kripta, Mozsgó 2.jpgA nagybirtokos család a kastély mellé természetes rangemelésül családi temetkezési kápolna építését vette tervbe. Mivel a kastélyt az un. Lechneri stílus jegyében építették, s ez a stílusirányzat komoly építészeti sikereket ért el, az építtendõ kápolna tervezésére Lechner Ödönt kérték fel.

A kápolna helyéül a parkban a tó déli partja és a parkkerítés közötti területet jelölték ki. Lechner Ödön elsõ terve sajátos stílusjegyeivel díszített, magas, majdnem csúcsban végzõdõ kupolaszerû építményt mutat. Ebben az idõben épül nemcsak Pécs, de országosan is mûvészi értékûvé vált pécsi négytornyú, román stílusú székesegyháza. Terve - Fridrich van Schmidt neves osztrák építész restaurátor.

Biedermann-kripta, Mozsgó 3.jpgA család bensõ barátságban van Troll József pécsi nagypréposttal. A székesegyház építési vezetõje Kirsteint Ágoston, a tervezõ ugyancsak bécsi tanítványa. Az 1891-ben felszentelt székesegyház építészeti szépségeinek hatására és Troll József nagyprépost hatására a család Kirstein Ágostont bízza meg a családi temetkezési kápolna újabb tervének az elkészítésére. A régi románkori templomok hangulatát idézõ kápolna Kirstein Ágoston tervei szerint 1906-ban készül el a parkban kijelölt helyen.

Biedermann-kripta, Mozsgó 4.jpgAz építmény nemes márvány anyaga, carrarai márvány síremléke, oltára, oszlopai, bronz kapuja, faanyagának és falfestményének valódi aranya, a szentély felett oszlopokon függő harangja, a kupola alatt szabadon álló szarkofágok értékes és érdekes építménnyel gazdagították, a baranyai Zselicnek pedig egyedüli építészeti létesítményével gyarapították a több, mint 200 éves alapítású parkot. Teteje beomlott, festményei letöredeztek, oszlopai ledőltek, ólomkeretes ablakait kitörték. Vadszőlő, borostyán takarta falai még így is érdeklődést keltenek a park mellett elhaladókban.

A park csak a kastélyban működő szociális intézmény vezetőjének engedélyével látogatható.

(Készült: néhai Lengyeltóti János helytörténész, volt mozsgói lakos összegyûjtésébõl, leírásából.)

forrás: www.foszemo.hu

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.