Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Látnivalók - Szakrális, vallási helyek - Szomolyai kaptárkövek
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szomolyai kaptárkövek

2011.04.28

Szomolyai kaptárkövek 3.jpgSzomolyai kaptárkövek, a természetvédelmi területen, a Szomolya fölött emelkedő Vén-hegy nyugati lejtőjén, a Kaptár-völgyben helyezkednek el, ahol a riolittufa vonulat nyolc nagyobb, fülkés sziklára, sziklavonulatra, kőkúpra tagolódik. Ez hazánk legtöbb fülkével (117 db) rendelkező kaptárkő csoportja.

A kaptárkövek fülkéinek rendeltetéséről, készítőik kilétéről, a fülkék koráról számos legenda, feltételezés, tudományos feltevés született. A vidéken megőrződött hagyománykincs egyik csoportja a hamvasztásos temetkezést, a másik igen elterjedt hagyománycsoport pedig a méhészkedést említi a fülkékkel kapcsolatban (ezzel kapcsolatban azonban számos kétely felmerült, az eddigi régészeti feltárások sem erősítették meg ezt a feltevést).
A kutatók egy része a kelta néptörzsek urnatemetkezési helyeinek, a „szkíta-hun-magyar hősök” vagy egyes nemzetségek síremlékeinek vélte a vakablakos sziklákat, mások pedig bálványtartóknak, áldozóhelyeknek gondolták azokat.

Királyszéke

Szomolyai kaptárkövek.jpgA völgyet uraló, legimpozánsabb sziklavonulat a Királyszéke (IV. sziklavonulat), mely egy búbos kemencéhez hasonlító nagyobb kúpra és több kisebb kúpra tagolódik, ahol összesen 48 db fülkét számolhatunk meg. A sziklát átszelő hasadékban (Kutyaszorító) is találunk fülkéket. A egyik fülkének csak a hátlapja maradt meg, de annak 112 cm-es magassága alapján kiérdemelte a legnagyobb ismert kaptárfülke címet. Feltűnően sok a nagyméretű fülke: a nyílásmagasságuk általában 60 cm fölött van, nem egy meghaladja a 80 cm-t, sőt a 90 cm-t is, a hátlap magassága általában 10 cm-rel kisebb, mint a nyílásperem magassága; nyílásszélességük, pedig alul átlag 32,2 cm, felül 26,5 cm. A kúpok csúcsaiba egy-egy kerek lyukat faragtak, amelyek rendeltetése még nem teljesen tisztázott.

Szomolyai kaptárkövek 2.jpgA Királyszékétől Keletre található, a völgyoldal peremén egykoron legmagasabbra emelkedő sziklatömb a III. szikla. Felső részét a kőbányászat teljesen elpusztította. A megmaradt alsó szinten 8 fülke menekült meg. Innen 30 méterre, Délre találjuk a II. sziklát, amelyen 20 fülke sorakozik. A déli oldal már nagyon lekopott, az északnyugati oldalon viszont nagyon szép fülkék láthatók. Némelyiken a keret és keretátvágás is jól kivehető. Az I. sziklát innen 150 méterre, Délre találjuk, mely egy kisebb méretű kúp, amin egy fülke van.

A Királyszékétől Északnyugatra található V. sziklavonulaton 20 fülke és egy természetes hasadék mentén kialakult, ember nagyságú üreg látható. 1961-ben itt végzett ásatást Saád Andor. Az üreg feltöltésében és az előtérben kitűzött szelvényben 36 db 14-15. századi kerámiatöredéket találtak.

Az V. sziklavonulat felett található VI. sziklakibúvás, tulajdonképpen az elbányászott III. vonulat folytatása, de attól bányaterek választják el és közelebb is esik az V. vonulathoz , ezért kapta a VI. sorszámot. A sziklacsúcson mindössze 1 fülke látható.

Útvonal leírás:

A kúpokhoz Szomolya központjából Ny-i irányba vezet ki a jelzett, táblákkal szegélyezett tanösvény.
Autóval érkezvén érdemes azt a faluközpontban hagyni, s felsétálni ide, a Bükk mesés panorámája kísér egészen a Kaptár-völgyig.
Árnyas lombok alatt találjuk a szomolyai kaptárköveket.
A kényelmesebb haladás érdekében, a meredek szakaszokat lépcsővel és korláttal kiegyenlített szakaszok könnyítik meg az új tanösvényen.

Geocaching adatok

Szomolya kaptárkövek (GCKAPT)
Szélesség N 47° 53,467'
Hosszúság E 20° 28,727'
Magasság: 236 m
Megye/ország: Borsod-Abaúj-Zemplén
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=598

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.