Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Látnivalók - Történelmi emlékhelyek - Újszkítia, Régészeti és életmód rekonstrukció (Regöly)
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Újszkítia, Régészeti és életmód rekonstrukció (Regöly)

2013.07.24

ujszkitia_5.jpgTöbb mint 25 év alatt hozta létre Cziráki Viktor a Regöly melletti Újszkítiát. Jurtákat, rúdsátrakat, földkunyhókat épített, közüzemi szolgáltatások igénybevétele nélkül él párjával a skanzenben. Van itt körülbelül 15 korhű építmény, az utolsó jégkorszaktól az államalapításig, a 15-20 ezer éves paleoszibériai jurtától, az Árpád-kori földházig. Vannak félig-meddig vadon tartott lovak, racka juhok, kecskék.

ujszkitia_2.jpgRegöly a Siófokot Szekszárddal összekötő 65-ös főút közvetlen közelében fekszik, 15 km-re a tamási termálfürdőtől. A falu egy hatalmas kiterjedésű, későbronzkori, majd később Kelta földvárra épült, ami a Kapos és Koppány folyók torkolatában egy dombon helyezkedik el. A két folyó kiszélesedő, tág medencéjét gyönyörű Pannon dombok ölelik körül, gazdag vadászmezőt, jó legelőt, és termékeny földet biztosítva hosszú évezredeken keresztül az itt élő embereknek. Ezen kincsei és jó védhetősége miatt stratégiailag kiemelkedő fontosságú hely volt a történelem előtti idők óta.

ujszkitia_1.jpgKultúrák sokasága halmozódott egymásra itt és tette gazdaggá a falu múltját, érdekessé jelenjét, és teheti gazdaggá jövőjét is. Ezen a helyen, a falutól keletre, egy kis ártéri domb körül van nyolc hektárnyi terület, ahol 1982 óta működik egy kísérleti régészeti telep.

Itt megelevenedik az a jópár ezer év, amit a huszadik századi ember normális körülmények között nem ismerhetne meg: ősi háztípusok, műhelyek, fegyverek, eszközök, kerámiák. Elfelejtett értékes tudás tör fel újra, a természettel való harmonikus együttélés és túlélés tudománya. A régészeti publikációk és szakdolgozatok elméleti tudásának több mint két évtizedes gyakorlati munkával való tökéletesítése, kicsiszolása tette lehetővé azt, hogy mindez átadható, megtekinthető és kipróbálható lett. A kísérleti régészet egy idő után életmód rekonstrukcióvá vált. Az itt lévő házi állatok gondozása, a telep fenntartása, állandó használata (télen nyáron folyamatosan) életformává lett.

ujszkitia_3.jpgA házak a legnagyobb télben is teljes biztonságot és kényelmet nyújtanak koruk jellemzőihez mérten. Telepemen az élet az év 365 napján az időjárási viszonyoktól függetlenűl zavartalanul folyik.

A nyári táborok alatt a táborlakók éppúgy gyakorolhatják az ősi tűzgyújtás fortélyát, bőrből készűlt dolgok, kő és csont eszközök készítését, használatát, kerámia készítést, és még számos ősi kézműves mesterséget. Gyakorolhatják az íjászatot, a korabeli vadászfegyverek használatát, vagy éppen a "kézzel halfogás"-tól a különböző hálós technikákig terjedő halászat tudományát.

ujszkitia_4.jpgMindezekhez szerencsés esetben hagyományőrző népzenészek csodálatos muzsikája és dalai adnak felejthetetlen élményt az esti tüzeknél.

Mindezeket az élményeket és fontos tapasztalatokat bővíti az a tíz csodaszép nomád ló, akik a területen folyamatosan körülöttem élnek szabad tartásban. A korai nomádok jurtája, téli szállásai és fegyverzete mellett  bemutatásra kerül harcmodoruk és az ehhez nélkülözhetetlen lótartás és tenyésztés is. A lovak mellett egy kisebb legelőn racka juhok és kecskék legelnek, kikre jól betanított pásztorkutyák ügyelnek. A macskák pedig a telep elmaradhatatlan, legfontosabb állatai.

Az ide ellátogató diákok nem csak "száraz" tananyagként kapják a történelmet, hanem tapintható, kézzel fogható, életszerű élményként. Ez a hely nem idényszerű és nem is "látványtelep", hanem állandóan működő, egész évben élő, a lehetőségekhez képest maximálisan hiteles forrása múltunknak.

forrás: www.ujszkitia.hu, www.teol.hu

Elérhetőség
Cziráki Viktor
telefon: 74/402-495, mobil: 30/210-2494.
Előzetes bejelentkezés alapján bármikor látogatható.

Koordináták: N 46° 34' 56.6508", E 18° 23' 48.4296"

Cím: 7193. Regöly, Széchenyi u. 13.

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

torgyikteri@citromail .hu

(Torgyik Lászlóné, 2015.04.22 19:19)

Jó napot !
érdeklődni szeretnék . Csoportnak szoktam kirándulást szervezni .és nagyon megtetszet az önök faluja. mennyi a belépő és milyen szolgáltatást tudnak adni? Ősszel szeretnénk arra elmenni. Van e lehetőség ebédelésre ? köszönöm