Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Túrautak - Szent György-hegyi bazaltorgonák
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szent György-hegyi bazaltorgonák

2011.06.06

bazaltorgonak_1.jpgA balatoni táj látványos része a bazalthegyekkel ékesített Tapolcai-medence, melynek egyik legszebb példája a képen látható oszlopos elválású bazalttornyokkal szegélyezett Szent György-hegy. A terület a Pannon-tenger elvonulása idején, körülbelül 3-4 millió évvel ezelőtt jelentős vulkáni tevékenység színhelye volt. A felszínre törő láva kisebb-nagyobb “lepények” formájában terült szét a homokból és agyagból álló vastag tengeri üledéken, melyet később megóvott a lepusztulástól. Azokon a területeken, ahol bazalttakaró nem borította az egykori tengeraljzatot, a felszíni üledék nagymértékben lepusztult, s így hozzájuk képest a bazalttakarós részek 200-300 méterrel magasabbak lettek. 

Szent György-hegyi tanúhegy.jpgEzért is hívják ezeket a hegyeket tanúhegyeknek, mert ma is híven mutatják az egykori tengeraljzat szintjét, hiszen azon szétterülve alakultak ki, s ehhez képest a környezet változását (lepusztulását) jól megfigyelhetjük. A forró láva a gyors kihűlés hatására főleg a peremén vált szét sokszögletű oszlopokra. Ezeket az időjárás tovább formálta, és napjainkra alakultak ki a nép által “kűzsákoknak”, vagy gyapjúzsákoknak is nevezett látványos bazaltformációk.

Szent György-hegyi bazaltorgonák 2.jpgA legszebb ilyen képződmények a Szent György-hegyen találhatók, ahol a helyenként 30-40 méter magasba emelkedő bazaltoszlopok orgonasípokhoz hasonlóan sorakoznak egymás mellett. A képen a hegy ún. “Nagy orgonáját” láthatjuk.

Tanösvény:

Szent György-hegyi bazaltorgonák tanösvény jelzése.jpgA természeti értékekben bővelkedő turistautakra illeszkedik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által létrehozott, közel 4 km hosszú, önmagába visszatérő, hét állomásból álló magyar és német nyelvű tanösvény. Az első ismertető tábla a Szent György-hegy földtörténetével ismerteti meg az érdeklődőket.

Szent György-hegyi bazaltorgonák 3.jpgA hegy növényvilága, és a "jégbarlang" állomásai után, talán a hegy legismertebb és legérdekesebb látnivalójánál, a bazaltorgonáknál vezet fel az út, a 414 méteres csúcsig. A hegy tetején egy újabb tájékoztató tábla segítségével azonosíthatjuk az elénk táruló, a Keszthelyi-hegység és a Balaton-felvidéki tanúhegyektől a Somlóig tartó felejthetetlen panorámát. A másfél óra alatt bejárható körút a terület védett állatvilágának megismertetésével végződik. A régióra jellemző és a hegyen is élő, védettséget élvező fűrészlábú szöcske (Saga pedo) szolgál, a sétaút jelképéül, mely minden állomásnál megjelenik az adott témához alkalmazkodva.

Szent György-hegyi bazaltorgonák 1.jpgA közel 4 km hosszú, hurkot leíró tanösvény bemutatja a Szentgyörgy-hegy állat- és növényvilágát, elvezet a bazaltorgonákhoz, és a körpanorámát nyújtó hegytetőre is.

A Tapolca felől megközelíthető, volt raposkai bányaudvarból induló túra első (magyar és német nyelvű) táblája a hegy földtörténetével, a következő a növényvilággal ismerteti meg az érdeklődőket. A "jégbarlang" állomásai után a legérdekesebb látnivalók, a bazaltorgonák mellett vezet fel az út a 414 m-es csúcsig.

A hegytető tájékoztató táblája segítségével azonosíthatók a körpanoráma elemei: a Keszthelyi-hegység, és a Balaton-felvidéki tanúhegyektől a Somlóig ívelő látvány. A másfél óra alatt bejárható körút a terület védett állatvilágának ismertetésével zárul. A sétaút jelképe a fűrészlábú szöcske.

Túraleírás első verzió:

Szigliget felől a 71-es műútról a Hegymagas és Raposka felé vezető országúton a kék kek_sav_2.gif és piros piros_sav_2.gif jelzést követve juthatunk fel a Szent György-hegy „alsószoknyájára”. Kordonos szőlők közt emelkedő úton menetelve kis kitérővel érhetjük el a hegy déli lejtőjének két híres épületét: a barokk stílusú Lengyel kápolnát és présházat (a kápolnához csatlakozik be a sárga sarga_sav_2.gif jelzés). A keskeny szőlőhegyi aszfalton nyugat felé haladva csodálhatjuk meg a bővizű „Oroszlánfejes-kutat”. A három jelzést követve jutunk az erdőbe. Itt utunk két irányba folytatódhat: jobbra a kék kek_sav_2.gif jelzésen elindulva erős emelkedővel feljuthatunk a csúcs alatti esőházhoz (kis kitérővel a Vércse-szirthez), majd a kék kek_sav_2.gif jelzésen a hegytetőre, ahonnan csaknem teljes a körpanoráma. (az Országos Kék kek_sav_2.gif jelzés útvonala több helyütt összefonódik a Raposkáról induló „Bazaltorgonák tanösvénnyel”, melynek hét állomása átfogó képet ad a hegy természeti értékeiről, élővilágáról.) A piros piros_sav_2.gif és sárga sarga_sav_2.gif jelzéseken ereszkedhetünk le a hegy világhírű ékességei a „bazaltorgonák” közötti völgyszorosba.

Az orgonasípok fölötti kis füves dombra kisétálva szinte karnyújtásnyira kerülnek tőlünk a szomszédos tanúhegyek. A bazalthegyek számos ritka növény és állatfaj élőhelyei is. A három jelzés meredek lejáraton visz le a Szent György-hegyi turistaházhoz (Kulcsosház). A ház környéke a hegy turistaút-hálózatának legfontosabb csomópontja. A háztól a kék kek_sav_2.gif és piros piros_sav_2.gif jelek lépcsősoron ereszkednek a kiszáradt Bogdán-kúthoz, ahonnan az út északi irányban, rakott támfalak közt vezet szőlőterületeken át. A jelzések szétválnak, de mindkettő lefut a Tapolcai-medencére, és beviszik a túrázót Tapolca városába.

Túraleírás második verzió:

Szigliget után a 71-es főútról balra kanyarodjatok le (Tapolca-Hegymagas-Raposka) felé vezető műútra. A műútról balra lesz a leágazás Raposka felé, de Ti jobbra a Raposkai úttal szemben a szőlők között vezető útra kanyarodjatok be. Ezen haladjatok tovább, elhaladtok egy kulcsosház (lakóház) mellett (itt fog kezdődni a túraút) az erdő szélén, a hegy oldalában, egy régi kőfejtőt „Bányakatlan” találtok, kiépített pihenővel, itt letehetitek az autót.

Keressétek meg a sárga sarga_sav_2.gif , vagy a zöld sáv zold_sav_2.gif jelzését, ezen Észak felé (háttal állva a bányafalnak nektek jobbra) fordulva, induljatok el az úton vissza a már említett lakóházig. Az épület mellett az út jobb oldalán vezet be a turistaút az erdőbe, itt is a sárga sarga_sav_2.gif sáv, az együtt haladó zöld zold_sav_2.gif sáv jelzését figyeljétek a fák oldalán, azt kövessétek.

Elhaladtok egy bazalttömbökkel teleszórt erdőrész mellett, itt igen hűvösnek érzitek majd a levegőt, ez az úgy nevezett „Jégverem” „Jégbarlang”. Tovább sétálva, lassan elértek egy Menedékházhoz, egy pihenőhöz, innen nektek jobb kéz felé eső úton, kell elindulnotok fel a „Bazaltorgonákhoz”, lépcsősor vezet fel a hegyre. A kék sáv kek_sav_2.gif jelzését kövessétek.

A lépcső kiépített, korláttal védett gyalogúton vezet az „Orgonasípok” között, felérve a hegytetőre, pihenő és padok várnak benneteket, gyönyörű panoráma tárul fel elétek.

Háttal állva a „Bazaltorgonáknak”, nektek jobbra eső úton keressétek meg a kék háromszög kek_haromszog_sav.gif jelzést, majd azon elindulva, elérve a piros sáv piros_sav_2.gif  jelzését, azon balra fordulva sétálhattok le a hegytetőről.

Leérve a hegyről a homokúton „szekérúton” eléritek a sárga sáv sarga_sav_2.gif jelzését ezen jobbra fordulva sétálhattok vissza az autóhoz, a kiépített pihenőhöz.

Második lehetőség, ha nem találjátok a megfelelő utat, a bazaltorgonák után a hegytetőn, kövessétek tovább a kék sáv kek_sav_2.gif jelzését ezen is leereszkedhettek a hegyről, elérve a sárga sáv sarga_sav_2.gif jelzését azon szintén jobbra fordulva, értek be a parkolóhoz.

forrás: www.balcsi.net

Geocaching adatok

Szent György-hegy (GCSZGY)
Szélesség N 46° 50,410'
Hosszúság E 17° 27,270'
Magasság: 300 m
Megye/ország: Veszprém
Geoláda típusa: Multi geoláda (4H+1V)

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=241

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

loci1963@freemail.hu

(Termesz, 2017.10.16 19:02)

2 napja jártuk végig a helyi tanösvényt és egyöntetű a vélemény, hogy volna mit tanulniuk... A leírás szerint egész évben járható a tanösvény, de akinek kedves az élete, az csúszós, azaz nyálkás-jeges útviszonyok közt kerülje. Térkép csak a kiindulási ponton van, egyébként mindent megtudhatsz útközben még a kecskefarkú lepkék párzási szokásairól is, csak azt nem tudod hogy éppen hol vagy és merre menj tovább. A kedves felelősök, akik persze szorgalmasan beszedik az IFA-t és az EU-támogatást, évtizedek óta sírnak, hogy a Balatontól 10 km-re már nem megy el a turista, nos ők nem ismerik sem a betűt, sem az iránymutató nyilat. Szóval: jó időben menj, fotózd le a tanösvény térképét induláskor mert szükséged lesz rá, a turistatérképedben ne bízz mert nem lesz elég részletes. Vigyél vizet és zseblámpát mert könnyű eltévedni. (Az éjszakai lidércfényektől ne tarts, ők is csak eltévedt turisták.) A jelzett 2 óra akkor tartható, ha ismered a terepet és sehol nem állsz meg a panorámában gyönyörködni.

uhor@citromail.com

(Uhor, 2017.02.17 07:42)

"Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!"

francsicsmarikafoszerkeszto@gmail.com

(Keresztény Magocska főszerkesztőség, 2016.08.17 13:26)

Gyönyörű , szépre sikeredett anyag ! Köszönjük !

aszabo02@lear.com

(Szabó Imréné, 2013.11.02 19:19)

majnii@freemail.hu

(Móráné Öszterling Mária, 2012.05.01 07:10)

Érdeklődni szeretnék, hogy ez a túra 4-5 éves gyerekekkel bejárható-e? Köszönöm, Marcsi