Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Túrautak - Tési-fennsík körtúra
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tési-fennsík körtúra

2013.07.06

8019.jpegA Tési-fennsík a Bakony-középhegység keleti részén terül el, településtörténete messze a sejtelmes őskorba nyúlik vissza. Ezt az erdőktől övezett fennsíkot már az ókor embere is megszerette. A rómaiak is alkalmasnak találták a megtelepedésre. Ezt bizonyítják a kőkori-bronzkori és római kori leletek.

Tés Várpalotától északnyugatra, a Tési-fennsíkon, 465 m tengerszint feletti magasságban található. Területe már az ősidőkben és a római korban is lakott volt. A községet először egy 1086-ból származó oklevél említi Teez néven. Később már két falu volt: Tés és Kistés. (Kistés ma Tés külterületi lakott helye.) A török hódoltság idején elnéptelenedett, majd Palota várának 1687-es felszabadulása után újranépesült, részben német telepesekkel. Ekkor a székesfehérvári prépostsághoz tartozott.

tes_ozi_malom.jpgA XIX. sz.-ban lakossága már több mint 1500 fő volt. 1954-ben Jásd községtől Csőszpusztát Téshez csatolták. A széljárta fennsík rendkívül alkalmas volt szélmalmok működtetésére. A tési malmokat 1840 körül építették. A XX. század elején még négy szélmalom őrölte a gabonát. Az utolsó, Helt-féle malom egészen 1951-ig üzemelt, ma is működőképes. Ettől mintegy 200 m-re található a műszakilag ugyancsak teljesen helyreállított Ozi-féle malom. E két értékes ipari műemlék ma múzeumként várja a látogatót. Ugyanitt eredeti szerszámokkal egy kovácsműhely is található. A környék természeti nevezetessége a 4-5 km széles és 8-10 km hosszú Tési-fennsík. Lösszel fedett karszt, mely a Bakony legnagyobb víznyelőbarlangjait és zsombolyait rejti. Valaha királyi vadaskert volt.

Útvonal leírás:

csikling_var.jpgA túraútvonal javaslat egy rövid, 14km-es körséta, amelynek kiindulópontja a Téstől 1km-re lévő elágazás, Csőszpuszta közvetlen szomszédsága. Itt halad keresztül az Országos Kéktúra útvonala is, és itt található az Alba Regia Barlangkutató Állomás is. A kocsival érkezők autójukat az elágazásban, vagy a lakott rész kis mellékutcáiban is hagyhatják, de a helyszín megközelíthető Várpalotáról is 25 perc buszúttal.

Induljunk el a barlangkutató állomástól a kek_sav_2.gif (kék sáv) jelzésen északkelet felé. 2,5km után egy széles erdészeti út csatlakozásánál elérjük Hamuházat. Innen a kek_l_sav.jpeg (kék várrom) jelzésen 5 perces kitérőt tehetünk Csikling-vár földsáncához, ez akár egy tízóraizásra is remek alkalom lehet. Utunk a széles úton, most már piros_sav_2.gif (piros sáv) jelzésen továbbra is északkeleti irányban folytatjuk utunkat, bal kéz felé helyenként gyönyörű kilátás nyílik az alattunk elterülő tájra. Újabb 2km után egy “U” kanyarnál letérünk a széles útról a kek_sav_2.gif (kék sáv) jelzésre, és egy lejtőre kerülünk, amin az első nagy kanyar után egy elágazásba érünk. Itt jobb kéz felé egy védett geológiai feltáródást találhatunk.

karoly_lak.jpgEzt érdemes megnézni, egyrészt a szurdokvölgy szépsége, másrészt az ott található ősmaradványok miatt is. A kitérő után a jelzésen lefelé folytatva utunkat 1-2 percen belül elérkezünk a völgybe egy erdei szentélyhez, itt a padoknál pihenő, és egy ebéd elfogyasztása várhat ránk.

A völgyből a kek_haromszog.jpg (kék háromszög) jelzés visz minket ki, amely egy meredek emelkedővel indul, de a nehézséget kárpótolja a mellettünk futó völgy gyönyörű látványa. 20 perces út, 1 km megtétele után megérkezünk Károly-lakhoz, itt kicsit kifújhatjuk magunkat. Innen az utunk már lankásan megy tovább, és egy betonút keresztezése után rövid lejtővel a Bükkös-völgybe érkezünk.

burok_volgy_5.jpgItt balra fordulva kezdetet veszi sétánk legizgalmasabb része: a kidőlt fákkal és aljnövényzettel borított szűk völgytalpban történő haladás. Utunkat a piros_sav_2.gif (piros sáv) jelzés kíséri. Alig fél óra elteltével elérhetjük a Burok-völgy becsatlakozását, itt jobbra fordulva utunk utolsó szakasza következik, a piros_kereszt_2_sav.gif (piros kereszt) jelzést délnek haladva mintegy 3 km megtétele után elérkezünk Királyszálláshoz. A Burok völgy ezen felső szakasza gyönyörű: jobbra és balra meredek oldalak, sziklaszirtek, dús növényzet, és ha időnk-energiánk engedi még egy-két sziklaüreget vagy barlangot is meglátogathatunk. A turistaút a völgy tetején egy erdei pihenővel végződik, majd hamarosan elérjük a műutat, amin balra kanyarodva 1km séta utána a Várpalota-Tés főútra jutunk. Ez túránk végpontja, innen Volánbusszal két megálló vissza Csőszpusztára a kiindulópontunkhoz.

forrás: www.turavezetes.hu

Geocaching adatok

Csikling vár körtúra (GCsikl)
Szélesség N 47° 17,286'
Hosszúság E 18° 6,361'
Magasság: 321 m
Megye/ország: Fejér
Geoláda típusa: Multi geoláda (1H+3P)

http://geocaching.hu/caches.geo?id=914

Geocaching adatok

Burok-völgy (GCBuVo)
Szélesség N 47° 15,347'
Hosszúság E 18° 6,634'
Magasság: 357 m
Megye/ország: Fejér
Geoláda típusa: Multi geoláda (1H+2P)

http://geocaching.hu/caches.geo?id=670

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.