Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Várak, romok - Árpád-kori templomaink - Egregy, (Hévíz) Szent Magdolna templom
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egregy, (Hévíz) Szent Magdolna templom

egregy_templom_1.jpgA karcsú Árpád-kori kőtemplom építésének pontos ideje nem ismert. Valószínűleg a XIII. század második negyedében keletkezett. A román kori falusi templomok stílusát viselő épületről az első okleveles adat 1341-böl származik. Egyedi megoldású s tornyot lezáró „csürlős” sisak. Ez kőből falazott, a torony négyzetes alapidomából átmeneti tagokkal nyolcoldalú gúlává formálódó sisakformát jelent. Arányaiban, tömegképzésében, alaprajzi elrendezésében az egregyi templom egyike a legfejlettebb és legszebb falusi román kori templomainknak. A felsőőrsi s a tihanyi altemplom mellett a harmadik épségben maradt Balaton környéki Árpád-kori templomunk.

egregy_templom_3.jpgA tájba helyezett, magyar falusi román kis-templomok egyik szép példájaként áll helyén. A templom az első pillantásra feltűnően szép arányaival, nemes egyszerűségével, a pannon tájba való harmonikus beilleszkedésével kelti fel a figyelmet. A szép megjelenéssel összhangban állnak a célszerű, hosszú időre szóló építkezés mesterségbeli fogásai. Építésének ideje nem ismeretes, első, 1341. évi okleveles említésénél jóval korábban készülhetett. A koráról szóló viták során kialakult nézet az építés időpontját a XIII. század második negyedébe helyezi. A templom a környéken nagy mennyiségben fellelhető pannon homokkőből készült. Épülettömbje hosszanti elrendezésű, hármas tagolású. Nyugaton áll a magas torony, hozzá kelet felé az alacsonyabb és szélesebb hajó, a hajóhoz pedig az alacsonyabb és keskenyebb szentély kapcsolódik. 

egregy_templom_2.jpgA templom művészileg legszebb része a torony, amelyet nyolcszögű, úgynevezett "csürlős sisak" fed le. A román stílusú templomon a középkorban nem végeztek nagyobb átalakítást. Barokk átalakítása 1731-ben történt, s később többször is renoválták. Az Árpád-kori falusi kis templomok legfejlettebb típusát mutató, s az egyik legszebb műemlékként számon tartott egregyi templomot az 1964-65-ös renoválást követően korhű berendezési tárgyakkal látták el, s ezáltal ma eredeti hangulatában tekinthetik meg a látogatók.

Az Árpád-kori templom a várostól északra, mintegy félórányi sétaútnyi távolságra áll a dombtetőn. Temetőkert veszi körül. Szép diadalívén fonatos festés figyelhető meg. Nyugati tornya kőgúlasisakos. Külső-belső díszítő festése 1731-ben készült.

forrás: www.sumeg.slyweb.hu, www.hu.wikipedia.org

Geocaching adatok

Egregyi templom (GCegrk)
Szélesség N 46° 48,524'
Hosszúság E 17° 11,330'
Magasság: 170 m
Megye/ország: Zala
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=751

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.