Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Várak, romok - Árpád-kori templomaink - Ócsai református templom
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ócsai református templom

Ócsai református templom.jpegA Bercsényi utcában, a Skanzen mellett áll Ócsa büszkesége, a román eredetű műemléktemplom, amely a hazai román építészet ránkmaradt emlékei közül az egyik legszebbnek mondható.

Ócsát az Árpád-kor óta folyamatosan lakják. Nevét 1235-ben említette először oklevél Alza néven. A Szent Mária tiszteletére emelt premontrei monostora a váradelőhegyi Szent István-monostor filiájaként jött létre és 1235-ben már fennállt. A monostor helyén álló bazilika a román stílusú magyar építészet egyik legfontosabb emléke.

ocsa_templom_3.jpgAz eredeti templom a XIII. században épült, román stílusban. Az itt letelepedett premontrei szerzetesek építették Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. Stílusában nagy hatással volt rá a kortárs esztergomi királyi palota épülete. A Tatárjárás, mint az ország legtöbb településén, itt is hatalmas pusztításokkal járt. A premontreiek elmenekültek, illetve a harcok folyamán meghaltak. Templomukat a pusztító tatárok felgyújtották. A jelentősen megrongálódott templomot a IV. Béla által visszatelepített premontreiek építették újjá, koragót stílusban. Így került Ócsára a csúcsíves stílus. Többek közt ekkor épült a kereszthajó is. A török időkben, a 16. század közepén török mecsetként használták. A fedetlen, rogyadozó épületet az 1560-ban (más vélemények szerint 1620-ban) megalakult református egyház vette birtokába.

ocsa_templom_2.jpgA török kivonulását követő, közel száz évben tilos volt protestáns templomot építeni, így továbbra is fedetlen templomban tartották gyülekezeti alkalmaikat. Az épület állaga fokozatosan romlott, a falak pusztultak, életveszélyessé váltak. A 18. század közepére már csak a szentély volt istentiszteletek tartására alkalmas. 1773-ban a településen újjáéledő katolikusság a templom köveit szerette volna felhasználni saját temploma építéséhez. A váci püspök természetesen támogatta ezt, és kérvénnyel járult Mária Terézia elé, hogy bocsássa végleg a katolikusok rendelkezésére a templomot. A királynő feltétele az volt, hogy a püspöknek egy bizottság előtt be kellett bizonyítania, hogy a templomban vasárnap délelőtt mise folyik. A főpap a környéken élő igen csekély számú katolikus híveket kérte arra, hogy vasárnap korán reggel vonuljanak be a templomba, így a kálvinisták kiszorulnak és a bizottság megérkezésekor mise bemutatása fog folyni a tető nélküli templomban. A tervről tudomást szerzett gróf Teleki József helybéli és Beleznay Miklós bugyi földesúr, akik értesítették a két falu református híveit. A református hívek jóval hamarabb, már előző este beültek templomukba. A zászlóval a kezükben belépő katolikusok és a már bennlévők közt kisebb verekedés kelt. Egyes bugyi asszonyok fapapucsukkal csapkodták a templomfoglalókat. A kintállók ezt puskalövéseknek vélték hallani, ezért elmenekültek. Így a bizottság megérkezésekor már zengett a zsoltárének, Mária Terézia ígérete szerint továbbra is kálvinista kézben maradt az épület. 1774-ben a katolikusok ismét próbát tettek, miszerint a templom köveiért annyi pénzt ajánlottak fel, amiből újat tudtak volna építeni. A reformátusok ezt az ajánlatot is elutasították, ragaszkodtak régi templomukhoz.

Ócsai református templom 0680.jpg

1773-tól 1777-ig gróf Teleki József lelkes támogatásával sikerült rendbe hozni, és Isten szavának hallgatására alkalmassá tenni. Ugyancsak gr. Teleki József adományából készült el a mai, barokk szószék és az orgonakarzat. Tornyait 1922 és 24 között a gyülekezet kívánságára egy emelettel megmagasították Foerk Ernő építész tervei szerint. A templom a 150 éves török uralmon kívül számos egyéb kárt szenvedett. 1848-ban a már igen rossz állapotban lévő templom felújítására gyűjtést szerveztek, mely összeget a Szabadságharc kitörése után nem sokkal felajánlottak a haza javára. Az 1870-es villámcsapás megrongálta az 1865-ből való orgonát. 1884-ben tűzzel játszó gyerekek felgyújtották a templomot. 1890-ben a mennyezet nagy robajjal beszakadt, ekkor készült el a sík, vakolt mennyezet, melyet a legutóbbi felújítás alkalmával faburkolatúvá alakítottak. A szentélyeket 1896-ban újraboltozták.

Geocaching adatok

Geoláda adatai: Ócsai műemléktemplom (GCOCST)
Szélesség N 47° 17,389'
Hosszúság E 19° 13,679'
Magasság: 120 m
Megye/ország: Pest
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=3446

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.