Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Várak, romok - Árpád-kori templomaink - Velemér, Szentháromság-templom
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Velemér, Szentháromság-templom

Az erdő tövében, a faluszéli dombon álló eldugott kis templom titkát – legalábbis a ma embere számára – egy jó szemű művészettörténész fedezte föl. Az tűnt föl neki, milyen különös szögben, és nem szimmetrikusan áll az ablak vastag vágata. Mintha csak terelné a fényt.

Egyszerűnek látszik, de titkokat rejt

Szentháromság-templom (Velemér) 1.jpgKiderült, hogy olyan építészeti csodája ez a világnak, amely kifelé egyszerű, kicsit otromba képét mutatja, de belül varázslatokat rejt: az év bizonyos napjainak hajnalán kinyílik, és megmutatja a titkát. Az első ilyen nap, a Szentháromság vasárnapja. Ekkor a kelő nap első sugara a szentély boltozatára festett Szentháromság jelképre esik. A templom tudós plébánosának, Kovács Józsefnek a megfigyelése szerint a téli napforduló is kitüntetett nap. Hajnalán a szentély délkeleti kerek ablakán besütő napsugarak a Madonna ölében ülő gyermek Jézust világítják meg elsőként. „A téli napforduló a napisten feltámadásának pillanata, a boldogabb kor eljövetelének ígérete. A nemlét sötétjében a napkeltére várakozó templom méltó módon jelzi is ezt a korszakváltást: a kisded felragyogó arca mintegy életre kel a néhány perces sugárözönben. Sajnos, e bámulatos fényjelenségek megfigyelésére manapság csak elvi lehetőség van, mert a felkelő napot a közelmúltban telepített erdő fái eltakarják.” – írja Varga Géza, írástörténész.

Keletelt templom

Szentháromság-templom (Velemér) 2.jpgA veleméri templom stílusa alapján azt feltételezik, hogy a XIII. század végén építhették. Tájolása, a nap tiszteletén alapuló tervezői hagyománya azonban korábbi eredetű. A veleméri templom ugyanis keletelt, ami azt jelenti, hogy egy kiemelt napon bekövetkező napkelte irányába tájolva építették fel. A keletelést háromféleképpen lehet megvalósítani: ha az alaprajzot valamelyik napéjegyenlőség vagy napforduló, esetleg egy védőszent napjának hajnalpontjához igazítják.

Szentháromság-templom (Velemér) 3.jpgA veleméri két időponthoz is igazodik. A környék árpádkori templomait előszeretettel szentelték a Szentháromság tiszteletére. E nevet viselte például a szomszédos kercai kőtemplom is, amely a múlt században leégett. A névhagyomány egységes templomépítési koncepcióra utal, amely feltehetően Szent István tiszteletével illetve az avar hagyományok továbbélésével függ össze. A templomot az Aquila János nevet felvevő festő 1378-ban kívül és belül freskókkal díszítette. A festő a közeli Regedén született (ma Radkersburg néven Ausztriában van). A szentély baloldali falán az önarcképét is megfestette. Ezen látszik, hogy magyar ruhát visel. (Veleméren kívül további munkái láthatók még Bántornyán, Mártonhelyen, Regedén, Nagytótlakon és Muraszombaton.) A veleméri freskók hosszú évszázadokon át láthatatlanok voltak: fehérre meszelték a templomot - a reformátusok vagy a törökök.

Vándormitosz a harangról

Szentháromság-templom (Velemér) 4.jpgA reformáció idején a zsindellyel fedett templom kőtornyában harang volt, belül szószék, padok, arannyal futtatott kehely, szőnyeg, énekeskönyv – minden, ami egy református templom tartozéka. Körülötte temető, tőle északra parókia, attól keletre - a patak felé - pedig a parókiához tartozó föld feküdt. Az iskola a templomtól nyugatra állt. A legenda szerint a templom közelében kútba süllyedt egy kincsekkel teli harang. A hagyomány szerint ezt a török elől próbálták elrejteni, de a kötél elszakadt. Varga Géza szerint azonban csupán tipikus vándormítoszról van szó, amelynek nyomában nem érdemes ásót ragadni.

Szentháromság-templom (Velemér) 6.jpgAmikor - III. Károly intézkedésére - az épület újra a katolikusoké lett, a lakosság többsége kitartott a protestáns vallás mellett, és a templom hívek nélkül maradt. Külső freskói elpusztultak, csak a leírásokból tudjuk, hogyan nézhetett ki kívül. A torony déli oldalán és a hozzá csatlakozó, nyugatra tekintő falfelületen egykor Szent Kristóf képe hívta templomba az embereket – írja Varga Géza. - Ma már csak a fej körüli dicsfény vakolatba mélyített sugarainak helye látszik a veleméri templom falában - amit egyesek napóra maradékának néznek. Hogy ez a freskó egykor milyen lehetett, azt a szintén Aquila János által Mártonfalván festett Szent Kristóf képből sejthetjük. Elpusztult a torony alatti kapuszin Ádám-Éva jelenete s az ajtó timpanonjának Ecce Homo képe is.

Megmutatja, hogyan kell élni

Szentháromság-templom (Velemér) 5.jpgA templombelső varázslatos félhomályában egy skolasztikus ikonográfiai programot közvetítő, páratlan képegyüttesben gyönyörködhet a látogató. Ezeket a legnagyobb déli verőfényben érdemes megnézni, amikor a déli ablakokon beárad a fény. A falakon jelképeknek és szimbolikus képeknek a nap járásának megfelelően megvilágosodó és elhalványuló, összefüggő és működő rendszerét láthatjuk. Az egyes képek a naptári dátumokhoz, a nap óráihoz és a vallásos értékrend elemeihez köthetők. Felidézik a múltat, megszabják a tennivalókat és előre jelzik a jövőt - irányt mutatva a mindennapokban. A templomban ma évente két misét tartanak: Szentháromság vasárnapján és Szent Istvánkor. A miséket kórus és a freskók szakszerű ismertetése kíséri. Érdemes augusztus 20-án ellátogatni érte Velemérre.

forrás: www.otvenentul.hu

Geocaching adatok

Velemér Templom (GCVLMR)
Szélesség N 46° 43,983'
Hosszúság E 16° 22,363'
Magasság: 232 m
Megye/ország: Vas
Geoláda típusa: Virtuális geoláda

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=413

Aquila-út (H, SL, A) (GCAQU)
Szélesség N 46° 43,935'
Hosszúság E 16° 22,428'
Magasság: 219 m
Megye/ország: Vas
Geoláda típusa: Multi geoláda (3H+3V)

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=2782

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.