Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Várak, romok - Templomromok - Bozsoki Kolostorrom, Toronyrom
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bozsoki Kolostorrom, Toronyrom

2013.10.02

bozsok_templomrom_2.jpgBozsok környékén már a kőkorszakban emberi telephely volt, erre utalnak a régészeti leletek. A rómaiak jelenlétére egy villa és egy vízvezeték maradványai emlékeztetnek. Az utóbbi a közeli római város, Savaria (ma Szombathely) vízellátását szolgálta. A település első írásos említése 1279-ből való Villa Bosuk formában. A név valószínűleg szláv eredetű. Ekkor Szt. Vid várához tartozott, s azzal együtt a Németújvári család tulajdona volt. A Németújváriak hűtlensége miatt azonban birtokaik visszakerültek a király tulajdonába. Így a következő évszázadokban Bozsok - mint királyi adomány - többször cserélt gazdát, tulajdonosai között a Garai család is szerepelt.

bozsok_templomrom_3.jpgA XVI. század közepén már a Sibrik családé volt, Sibrik Gergely 1552-ben az örökösök között két részre osztotta a birtokot. Az egyik ág az ekkor már álló ún. alsó kastélyt a birtokrésszel együtt 1616-ban eladta a Batthyányaknak, akik a már pusztulófélben lévő épületet 1660 körül átépítették, kétemeletes, négy saroktoronnyal ellátott főúri kastélyt alakítottak ki. Neves vendégek fordultak meg itt: II. Rákóczi Ferenc, Esterházy Antal kuruc főgenerális és 1813-ban - az akkori tulajdonos, Althan Ferenc főudvarmester vendégeként - Ferenc császár. Sajnos 1841-ben egy villámcsapás okozta tűz következtében az épület teljesen leégett, ma csak romjai láthatók a falu D-i szélén.

bozsok_templomrom_4.jpgA Sibrik család másik ága a község É-i részén, egy korábbi nemesi lakóház bővítésével 1614-ben kialakította a Sibrik-kastély elődjét, amelyet azután a következő két évszázadban tovább bővítettek, alakítottak. Mai formáját 1815-ben nyerte el. 1906-ban Végh Gyula vette meg és modernizáltatta. Végh Gyula (1870-1951) jogot és művészettörténetet tanult. 1917-34 között az Iparművészeti Múzeum igazgatója, majd főigazgatója volt. Tavasztól őszig Bozsokon élt családjával, megírta a község történetét is. Annak ellenére, hogy 1944-ben több üldözött embert bújtatott kastélyában, 1951-ben ki akarták telepíteni. Ekkor öngyilkos lett.

Bozsoki Toronyrom, Kolostorrom

bozsok_templomrom_1.jpgA falu főutcáján található, középkori eredetű római katolikus Szt. Anna-templomot 1772-ben barokk stílusban kibővítették, átalakították. A közelében található toronyrom a XV-XVI. századból való, kolostor lehetett, eredetét még nem tárták fel teljesen. A kolostorrom, vagy toronyrom a patak keleti oldalán áll, feltételezhetően az ágyúlőrésekkel ellátott középkori toronyrom egy régi castellum ÉNy-i megmaradt sarka. 1603-ban Sibrik Máté ősi kastélyaként említik a tornyot, 1616-ban már csak mint romot említik.

Megközelítése:

Bozsok közepén, manapság pályázati pénzből felújítás alatt levő közösségi és egészségház (Bozsok Rákóczi út 24.) udvaráról közelíthető meg a műemlék. Az udvar végén levő kis patakot áthidaló pallón átkelve kis tisztásra érünk, ahol almafákkal övezett tisztáson található a műemlék. 

GPS koordináták:
Északi szélesség: 47° 19' 33"
Keleti hosszúság: 16° 29' 32"

forrás: www.holvan.hu

Geocaching adatok

Bozsok, Sibrik-kastély (GCSibr)
Szélesség N 47° 19,814'
Hosszúság E 16° 29,536'
Magasság: 349 m
Megye/ország: Vas
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1475

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.