Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Várak, romok - Templomromok - Ódörögdi templomrom
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ódörögdi templomrom

2012.02.03

Ódörögdi templomrom 2.jpgÓdörögd ma néhány házas kistelepülés Zalahaláptól északnyugatra. A középkorban itt egy Tótdörögd nevű település állt, és egy 1238-ból származó oklevél hivatkozik is a tótdörögdi templomra

Érdekes romra bukkanhatunk a Tapolcához közeli Ódörögdön, amiről sajnos kevés bizonyos információ áll rendelkezésre. A jelenlegi rom összességében nem tekinthető középkorinak, de előfordulhat, hogy középkori alapokra épült.

A területen egykor létezett egy Árpád-korban alapított Tótdörögd nevű település, amely a török korban oly sok Balaton-felvidéken lévő településsel együtt elnéptelenedett. A település pontos helye ismeretlen, sokan Ódörögddel hozzák kapcsolatba, de olvastunk olyan forrást is, ahol Taliándörögddel és környékével azonosítják. Tótdörögd templomát a "Szent Üdvözítő" tiszteletére építtették, 1238-ban okirat említi.

Ódörögdi templomrom 1.jpgA ma is látható templomrom kelet-nyugat fekvésű, mint a középkori templomaink meghatározó része, viszont az oltár nem kelet, hanem nyugat felé néz, ez az akkoriban szokásossal pont ellentétes. A falak nagyrészt nem téglából, hanem kőből vannak rakva, a torony, néhány boltozat, és kripta téglából, ezek feltehetően nem középkoriak. A kapuzat és a hatszögletű, két emelet nagyságú torony 19. századi, historizáló jellegű. egyhajós, apszisa poligonális záródású, fehér dolomitból rakott.

Egy ódörögdi lakost kérdeztünk útbaigazodáskor a rom felől, tőle tudunk néhány érdekes dolgot. 1958-ban még járt ki ide pap misézni. Elnézve a rom állapotát, szinte hihetetelen, hogy néhány évtized alatt így lepusztult. Igaz a Hertelendy kastélynak sem kellett hosszú idő a pusztuláshoz. A kriptát Ódörögd leggazdagabb családja építtette, sajnos a nevüket nem jegyeztük fel. A dongaboltozatú építmény teteje beszakadt, sajnos a nyughelyeket feltörték, az általunk kérdezett hölgy szerint fogadásból, a 60-as években idetelepült munkások. A kripta oldalfalain már csak a fülkék mélyedései láthatók, a vakolattöredékek arra engednek következtetni, hogy az építmény falai festve voltak. Ottjárttunkkor egy magányos denevért zavartunk meg, a törmelékkel teli helyiség vele együtt tűnt igazán kísértetiesnek, és elhagyottnak.

Geocaching adatok

Ódörögd templomrom (GCodor)
Szélesség N 46° 57,278'
Hosszúság E 17° 24,729'
Magasság: 230 m
Megye/ország: Veszprém
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda

http://geocaching.hu/caches.geo?id=2900

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.