Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Várak, romok - Templomromok - Tomaji kápolnarom (Kunhegyes)
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tomaji kápolnarom (Kunhegyes)

tomaji_templomrom_1.jpgKunhegyes közelében, az Abádszalókra vezető műútról vonzza a tekintetet a jól látható, környéket uraló halmon álló tomaji kápolna romja. A kápolna 1896-ban, a millenium évében épült Steindl Imre tervei alapján. Nemes János gróf építtette a családja és a tomaji uradalmi cselédek számára. Nem pince, hanem kripta volt alatta, amit kifosztottak, s ma üresen tátong.

tomaji_templomrom_2.jpgA látványos romot, közelsége miatt Kunhegyeshez köti a hagyomány, bár valójában Abádszalók közigazgatási területén áll. A kápolnarom a Kunságnak korábban oly gyakori, mára megfogyatkozott számú kunhalmainak egyikén, a Kisfás-halmon áll. (A kunhalmokat többféle célból emelték a régiek: voltak településhalmok, őrhalmok, határhalmok és sírhalmok, azaz kurgánok.) "A halom és az építmény Kunhegyes-Abádszalók határában gyönyörködteti még torzójával is az országúton haladókat. Gróf Nemes János építtette a rajta álló kápolnát 1896-ban, a millennium évében az uradalmi cselédek és saját családja számára. Az épület tervezoje Steindl Imre volt. A kápolnától a kastélyig gyönyörű fenyősoron vezetett az út.

tomaji_templomrom_5.jpgA II. világháború alatt az uradalom épületei és a kápolna is megsérült, de helyreállították. Még 1965 ben is volt itt szentmise, a Szent Móricot ábrázoló oltárkép alatt, amit a híres Vastagh György szegedi festőművész, a kor divatos arc- és oltárképfestője készített, kifogástalan művészi ecsettel. A II. világháború után a kastélyt és a környék házait az utolsó tégláig elhordták. Csak az imahely dacol az idővel továbbra is. 1965-ben még tartott benne misét Bollók Emil kunhegyesi esperes-kanonok úr, de még abban az évben összetörték a kápolna berendezését, feltörték a grófi család sírkamráit, a csontokat szétdobálták. Ezek maradványait a kunhegyesi katolikus templom kertjében helyezték el, reméljük örök nyugalomba. Az építménynek már nincs tetőszerkezete, ablaka, ajtaja, falait megbontották."

forrás: www.templomrom.hu

Geocaching adatok

Kis-fás romkápolna (GCKISF)
Szélesség N 47° 24,204'
Hosszúság E 20° 38,411'
Magasság: 90 m
Megye/ország: Jász-Nagykun-Szolnok
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=745

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.