Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Várak, romok - Várak, várromok - Budapesti Citadella
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Budapesti Citadella

2011.06.07

Budapesti Citadella 1.jpgA Gellérthegy története több ezer éves múltja a keltákig és rómaiakig nyúlik vissza. Régészeti leletek tanúsága szerint már a római korban őrtorony állott itt, később boszorkánytanyaként és a legenda szerint Szent Gellért püspök mártíromságának helyszíneként vált híressé és hírhedté is egyben.

A mai erőd közvetlen elődje a Pesti Királyi Egyetem csillagvizsgálójának épülete volt, a XIX. század első felében.

Budapesti Citadella 2.jpgAz 1848-49-es szabadságharc leverése után, 1854-ben emelt a Habsburg uralkodóház. A 'citadella' olasz szó fellegvárat jelent, azaz várszerű magaslati erődítményt vagy egy város legmagasabb pontján emelt, fallal körülvett, védhető részt.

 

Budapesti Szabadság szobor.jpgBuda várának 1849. évi ostromából tanulva a Bach-korszakban a bécsi haditanács úgy határozott, hogy a korszerűtlen budai vár helyett egy jól védhető erődrendszert kell kiépíteni Budapest köré, hogy a belső forradalomra hajlamos magyar lakosságot megfékezze.

Ennek első erődjét a Gellért-hegyen kezdték megépíteni Emmanuel Zitta osztrák hadmérnök tervei alapján 1850-ben, és négy év múlva már berendezkedtek a 220 méter hosszú és 12-16 méteres falmagasságú építménybe az osztrák katonák. Az erődrendszer többi része soha nem készült el, mivel a Monarchia hadvezetése Komárom városa körül épített inkább korszerű erődöt.

Valójában a Citadella már keletkezésekor sem felelt meg a modern hadviselési követelményeknek, és inkább csak a magyarok elrettentésére szolgált a 220 méter hosszú, 60 méter széles, 4 méter magas falú erődítmény. 60 ágyút állították ide. A Habsburgokkal való kiegyezés után a magyarok a Citadella lerombolását követelték, de a helyőrség csak 1897-ben vonult ki, és ekkor jelképesen megrongálták a főkaput. Az 1960-as években sok vita után határozták el a turistaközponttá alakítását. A teraszokról és a Citadella falairól gyönyörű kilátás nyílik a városra.

Elérhetőség:

Tömegközlekedéssel a Móricz Zsigmond körtérről induló, 27-es BKV busszal közelíthető meg legjobban a Citadella (Búsuló Juhász megálló), gyalogosan pedig a gellérthegyi sétautakon, mintegy 10-15 perces túrával.

Autóval érkező látogatók észak-nyugat felől, a Hegyalja útról kanyarodhatnak el a Citadella felé a táblák szerint, vagy délről, a Villányi út felől, a térképen jelzett 27-es busz útvonalát követve juthatnak fel.

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.