Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon - Várak, romok - Várak, várromok - Bujáki vár
Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bujáki vár

2011.08.06

Bujáki vár 2.jpgPalócföld egyik érdekes vára a Bujáki vár. Kimagasló falai még ma is hirdetik a régi múltat, a dúló csatákat, török küzdelmeket kiáltó büszkeséggel.

Hogy a vár mikor épült, azt nem lehet megállapítani.
Érdekes, hogy egy nógrádi várról sem lehet tudni, hogy pontosan mikor épült.

 

Bujáki vár 1.jpgBuják közvetlen környékén nyolc vár van, melyek a bányavárosok védelmére épültek.
A késői bronzkortól lakott település várának alapjait valószínűleg a tatárjárás után rakták le.

Az erődítmény és környéke az 1300-as évek elején királyi tulajdonban volt.
Csák Máté csapatai sikertelenül ostromolták.

Bujáki vár 3.jpgMária királynő 1386-ban a Garaiaknak adományozta. A település a XV-XVI. század fordulóján mezővárosi kiváltságokkal rendelkezett.

A Bujáki várat 1303-ban,egy oklevélben említették először, de a legrégebbi pontja az Öregtorony a tatárjárás után épült. 1317-ben Ibur fia, István sikertelenül próbálta bevenni a várat.

Bujáki vár 4.jpg1386-ban Garai Miklós kapja ajándékba Mária királynétól, ezt Zsigmond király is megerősíti 1393-ban. Később a Pásztohi család kezébe kerül. 1424-ben Zsigmond a feleségének adományozza. 1438-ban Báthori István kapja,majd 1528-ban Szapolyai János király Werbőczy Istvánnak juttatja. Az északi rondella 1551 környékén épült, a várat Báthory András megerősítette. 1552.július 19-én Ali budai basa foglalta el és csak 1593-ban foglalja vissza Báthori István. A bécsi béke után újra királyi kézbe került. 1663-ban a törökök ismét elfoglalták.1666-ban a törökök a várat felrobbantották. A bujáki várban ma is látható a török mecset falainak maradványa. Egy alkalommal Evlia Cselebi, a neves író is megfordult falai között, és tanúként hiteles képet festett az akkori állapotokról.

Szerkesztői megjegyzés:

Nehezen megtalálható a jelzőtáblák hiánya miatt.

Buják főutcáján végighaladva, a falu végétől kb:1,5-2km múlva egy éles kanyar előtt vezet fel a gyalogösvény a várhoz. A gépkocsit a kanyarnál, egy kis pihenőnél lehet hagyni.
Közel 1km séta után érjük el a várromot, ami a gaztól szinte láthatatlan. Falait a kúszónövények lepik el, a romok között sétálni lehetetlen, elszomorító látványt nyújt a Bujáki vár romja 2011 őszén.

Szabadon látogatható.

Geocaching adatok

Bujáki várrom (GCBUVA)
Szélesség N 47° 53,873'
Hosszúság E 19° 32,058'
Magasság: 303 m
Megye/ország: Nógrád
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=536

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

palkohut@gmail.com

(Kohut Pál, 2016.03.28 20:49)

Családommal mi is felkerestük a várat. Egy kis plusz infó az oda készüléknek: A fenti GPS koordináták alapján könnyen megtalálható a vár. Aki GPS nélkül megy annak sincs nehéz dolga. Bujákon keresztülhaladva még a településen belül kettéágazik az út, egy emlékmű van pont szemben, balra takarék és posta. Itt kell jobbra tartani. Az igen rossz jelenleg. Nemsokkal ezután már tábla jelzi az utat a várhoz és a Sasbérci kilátóhoz. Az útnál egy fekvőrendőr és egy tábla figyelmeztet, miszerint az út a honvédség tulajdona, de hétvégén és ünnepnapokon 9:00-17:00 között megközelíthető rajta a vár és a kilátó. A várhoz vezető ösvényt tábla jelzi, de pont az útelágazásnál van jobbra, ahol balra a kilátó felé is el lehet menni. Ott lehet hagyni az autót és gyalog fel lehet menni a várhoz. A várat azóta is gondozzák, legalábbis a növényeket nyírják rendszeresen. Érdekes, hogy a kapujában álló pici épület is pusztulóban van. Gondolom valamikor fizetős lehetett a belépés. Pedig egy kis marketinggel most is lehetne némi bevételt csiholni amit a vár állagmegőrzésere lehetne fordítani. Most is sok helyen a veszélyes helyek csak műanyag szalaggal vannak elkerítve, ami nem csak ronda, de semmitől sem véd.

korika795@citromail.hu

(Blaskó Kornél, 2014.04.13 16:06)

A bujáki vár 2014 Április 6-én ki volt takarítva és rendbe van téve . :) Nagyszerű környezet és szép kilátás. Érdemes felkeresni. :)

haziorvos.bujak@globonet.hu

(Dr Kiss P János, 2013.12.07 09:42)

Mostmár meglehet nézni, szépen kitakaritották a bozótot, messziről látható a várrom.