Pannonhalmi Bencés Főapátság
A Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja.
A főapátság vonzereje és a környék természeti adottságai miatt a város Magyarország turisztikai térképén az egyik leglátogatottabb célpontnak számít.
A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.
A főapátság látványos épületegyüttese a Szent Márton Miskovits-hegyen épült fel. A román stílusú altemplom és kerengő, valamint a gótikus évszázadok során barokk és klasszicista stílusú épületrészekkel egészült ki, amelyek a főapátság mai arculatát meghatározzák. A 19. századi könyvtárterem 400 ezres gyűjteményében számos könyvritkaságot őriznek.
Apátságtörténet
Az első bencés szerzetesek Géza fejedelem hívására 996-ban érkeztek magyar földre. Hamarosan lerakták alapjait kis missziós kápolnájuknak, miután megépítették földbe vájt, agyagba rakott vízmosta kövekből falazott, egyszerű szerzetesi celláikat. Az építkezés befejezését Géza már nem érte meg, a kis templomot István király idején, 1001-ben szentelték fel. A kolostor a XII. század elején leégett, majd 1137-ben helyreállították, kibővítették.
A központi udvar (kerengő) körül szerveződő, szabályos kolostorépület a XIII. század első évtizedeiben keletkezett. Kiépítettségére következtethetünk abból, hogy 1241-ben az országot letaroló tatár hordák megtorpantak a kolostor falai előtt. 1594-1606 között a végvárrá lett kolostor hol a magyarok, hol a törökök kezén volt. A török végleges kiűzése után megindulhatott a kolostor épületeinek rendbehozása.
Nagyobb térképért klikk a képre!
