Nagygéc, A Megmaradás Temploma
Nagygéc Csengersima településrésze, egykor önálló falu, amely a 20. század második felében, az 1970-es nagy árvíz következtében elnéptelenedett. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közvetlenül a magyar-román határ mellett található. Csengersimától 3, Csengertől 10, Szatmárnémetitől 11 km-re fekszik.
A település jelképe a XIII. században, alföldi módra téglából épített egytornyos, egyhajós, támpilléres szentélyü árpádkori templom, mely két részből áll: a hajó az Árpád-korból való, a XV. század második felében pedig késő gótikus stílusban bővítették. Ez a stílusbeli kettősség teszi igazán érdekessé: a román kori résablakok különleges harmóniában vannak a kora reneszánsz szentségházzal. A szentély észak-keleti falába korareneszánsz szentségtartót (pasztofórium) építettek. Géc templomát Szent Péter tiszteletére szentelték. A szószék a XVIII. században épült téglából, illetve gótikus faragott kövekből. A reformáció idején, a XVII. században festették ki a templom belső terét, famennyezetét 1765-ben kapta. Vélhetően ez idő tájt épülhetett a templom különálló fatornya is, a mai 25 méter magas, három szintes, gúlasisakos barokk tornyot 1896-ban emelték.
A templom külső falán térdmagasságban jelzés található: idáig ért a víz 1970-ben. Nagygéc az 1970-es árvízben csaknem elpusztult, újjáépítését árvízvédelmi szempontból nem engedélyezték. A Szamos pusztítása után lakosait - tiltakozásuk ellenére - a közeli Csengerbe és Csengersimára költöztették át. Több mint 20 éven át tilos volt itt építkezni. A használaton kívüli örökségi érték felújítását több alkalommal is megkísérelték, de forráshiány miatt ez mindig meghiúsult. Az országosan védett műemlék az elmúlt évtizedekben végveszélybe került.
Megmaradás Temploma" turisztikai attrakció az Új Széchenyi Terv pályázatán 2012-ben nyert támogatást. Csenger Önkormányzata a védett templom teljes felújítása mellett azt tűzte ki célul, hogy egy különleges kulturális - turisztikai attrakció jöjjön létre a településen. A XIII. században épített templom, a Megmaradás Temploma a műemlékvédők szoros felügyelete mellett újult meg. 2014-ben megkezdődött a Megmaradás Temploma teljes felújítása, visszakerültek az ólomüveg ablakok, új orgona költözött a karzatra, és még a régi bútorokat is újrafaragták. A templom büszkén hirdetheti az erős alapokon álló 1000 éves magyar állam sérthetetlenségét. Igazi középkori hangulat költözött a falak közé. Az Árpád kori és Mátyás korabeli falak megerősítést, majd új tetőszerkezetet és vörösréz tetőt kaptak. A román kori, csaknem 800 éves téglákat nem vakolták újra, és szabadon hagyták azt a sekrestyeajtót is, amelyet az építkezés idején tártak fel.
A park Makovecz Imre által megálmodott kilátótornya igazi építészeti kuriózum. A torony a magyarság jövőjét és határtalanságát szimbolizálja. A kétszintes, öt tornyú, angyalszárnyas kilátóból pazar látványt nyújt a szatmári síkság vidéke. A kilátó felső szintjéről, 20 méter magasból határok nélkül jelenik meg a látóhatár.
A Megmaradás Háza - Magyarság Háza különleges építészeti megoldásokkal a születést és a halált jeleníti meg, emléket állítva a falujukért küzdő nagygécieknek, akik nem adták fel a jövőjükbe vetett hitüket. A Látogatóközpont, a Schwarcz-porta a Nagygéci nemesek termének és a Schwarcz család emléktermének ad helyet. Ebben az épületben helyezkedik el a 4D mozi, amelyben a filmbeli eseményeket a nézők különböző aspektusokból, csatában vágtató lovon ülve, árvízben, csónakban hánykolódva élhetik át. A "Megmaradás Temploma turisztikai attrakció" a hét magyar törzs bejövetelére is emlékeztet, a honfoglaló ősöknek az Őrtűz oszlop állít emléket.
A két hektáros Nagygéci Emlékparkban őshonos Kárpát-medencei gyümölcsfák ligetében 200 emlékoszlopon Kárpát-medencei települések ezrei Drávaszögtől Csángóföldig, Délvidéktől Temesig üzennek az utókornak. Az üzenetek főként az összetartozás, az összefogás, a nemzet fennmaradása, a határtalan magyarság, az emberiesség fontosságának, a szeretet erejének gondolatvilágát testesítik meg. Pár száz lelkes falutól a milliós nagyvárosig mindenféle település elküldte üzenetét, a legtöbb üzenet – 1004 darab – Erdélyből érkezett. A többség saját gondolatát írta meg, de sokan például Wass Albert,Széchenyi István,Babits Mihály, vagyKölcsey Ferenc sorait tolmácsolták. A magyar költészet és irodalom remekei mellett azonban olyan bibliai idézetek, ókori bölcsességek, dalszöveg-részletek is érkeztek, amelyek mind értékes útravalóval láthatják majd el a Nagygécre látogatókat.
Kapcsolat:
Kapcsolattartó: Katona István, Telefon: 06 20/577-1690
Csenger Város Önkormányzata: 4765 Csenger, Ady E. út 14.
Telefon/Fax: +36 44/ 520 520, +36 44/520 523
Nagygéc irodai telefon: 06 44 452-490
E-mail: info@megmaradastemploma-nagygec.hu
Emlékpark nyitva tartása: Hétfő 08.00 – Vasárnap 18.00
forrás: www.nagygec.hu
fotó: fotók: Szórádi Katalin, valamint: Megmaradás Temploma – Nagygéc facebook oldal
Geocaching adatok Az elhagyott falu - Nagygéc (GCNGCT) |
Nagyobb térképért klikk a képre!