Tari sztupa
Tari sztupa szent épületébe ereklyék és felszentelt tárgyak kerültek elhelyezésre - közelében békességet és nyugalmat talál minden zarándok. A Sztúpa mellett áll a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpavilon, amely a tibeti szakrális hagyomány stílusában épült, és nagy tudós zarándokunknak, a Nyugati Világ Megvilágosultjának életútját tárja elénk. A Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkot a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség hozta létre és tartja fenn, az egyetemes emberi értékek, valamint nemzetünk ősi hagyományának felbecsülhetetlen értékei hirdetésének, fenntartásának és ápolásának céljából.
A Mátra aljában, a Zagyva folyó mentén Tar község határában áll a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark Központja a buddhista kegyeleti emlékmű, a Kőrösi Csoma Sándor Békesztúpa, amely a tudós halálának 150. évfordulója alkalmából épült 1992-ben, Őszentsége a Dalai Láma szentelte fel.
A sztupa a buddhizmus fontos szimbóluma, a megvilágosodást szimbolizáló kúpszerű szakrális építmény és szent hely.
A tari sztupa a boldogság és jólét teremtésére, megszilárdítására épült, Őszentsége a XIV. Dalai Láma szentelte fel 1992. július 22-én.
A sztupát hitre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki meglátogathatja, betartva azokat az elemi viselkedési szabályokat, amelyeket a megszentelt helyeken egyébként is szokás.
Tari sztupa szent épületébe ereklyék és felszentelt tárgyak kerültek elhelyezésre - közelében békességet és nyugalmat talál minden zarándok. A Sztúpa mellett áll a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpavilon, amely a tibeti szakrális hagyomány stílusában épült, és nagy tudós zarándokunknak, a Nyugati Világ Megvilágosultjának életútját tárja elénk. A Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkot a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség hozta létre és tartja fenn, az egyetemes emberi értékek, valamint nemzetünk ősi hagyományának felbecsülhetetlen értékei hirdetésének, fenntartásának és ápolásának céljából. A sztúpa megalkotásának módját maga Buddha határozta meg 2500 évvel ezelőtt. A világban működő külső és belső romboló erők ellensúlyozására épül. Külső, lépcsős formája a spirituális fejlődés, megvilágosulás felé vezető fokozatos útját jeleníti meg. Belsejében megvilágosult lényektől származó szent relikviák, szimbólumok és írások találhatók.
Látogatásának módja:
Körbejárjuk a sztúpát kívül s belül, a Nap járásával és az imahenger forgásával megegyező irányban (sztúpát jobb kezünk irányába kell háromszor körbejárni). Ezalatt jókívánságokat, jó szándékokat fogalmazunk meg, hagyományos gyakorlat a felajánlástétel: gyertya, füstölő gyújtása, pénzadomány. A sztúpában éjjel-nappal megállás nélkül forog a mani-korló, az imamalom. Ebben egy tonna papírtekercs van, amelyen Buddha tanának lényegét tartalmazó szent írás áll. Amikor Buddha tanított - úgy mondják- megforgatta a Tan kerekét. amely ma is forog. Az imazászlókon békét, jólétet és teljes boldogságot kívánó imák állnak tibeti nyelven.
Ami nem látható:
A sztupa tengelyét képezi az életfa, amelyben szent relikviák kerültek elhelyezésre. A földszinten a nagy imamalom egy tonna papírtekercsen négyszázmillió mantrát tartalmaz. A sztupa négy sarkában felajánlást tartalmazó vázák vannak befalazva. A sztupa hófehér épülete aranyozott csúcsával már messziről felhívja magára a figyelmet. A Dalai Láma által elvégzett felszentelése óta, az évek folyamán számos megvilágosult mester szentelte meg, és számtalan jószándékú zarándok jókívánságainak ereje ivódott masszív testébe, mely a Buddhák megvilágosodott szellemét testesíti meg.
A közeli tibeti szakrális építészeti stílusban épült Csoma szentélyben látható a a tudós életét bemutató kiállítás. A szentély-kiállítás fő helyét elfoglaló hagyományos tibeti thanka festmény Kőrösi Csoma Sándort elmélyült szemlélődésben ábrázolja.
A Tibet, Nepál és India bensőséges, szívet melengető hangulatát idéző Tara Teaház lótuszvirág-oszlopos üvegverandáján lágyan oldó keleti zene mellett illatos teákat fogyaszthatnak a vendégek. Az India Ajándékbolt a varázslatos Kelet egyedi kézimunkáiért rajongók valóságos kincses bányája. Könyvespolcairól elsősorban a buddhizmus irodalomából válogathatnak a lelki-szellemi útkeresők. Magyarországon összesen hét sztúpa található: ebből három nyilvános, négy pedig magánterületen helyezkedik el. A három nyilvánosan megtekinthető sztúpa a zalaszántói, a tari és a becskei - a további négy közül kettő Budapesten, egy Budakeszin, egy pedig Úszón található.
A sztupát hitre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki meglátogathatja, betartva azokat az elemi viselkedési szabályokat, amelyeket a megszentelt helyeken egyébként is szokás (pl. cigarettázni nem szabad).
Geocaching adatok Tari Buddha (GCTAR) |
Nagyobb térképért klikk a képre!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Cancer 2009; 115 4442 9 <a href=http://cialis.makeup>canadian pharmacy cialis</a>
cialis 20mg india price
(Obenuehep, 2023.03.10 12:39)