Kács - Kaptárkövek, Barlanglakások, Kőhodályok
Kács különleges természeti és kultúrtörténeti értékei a riolittufába vájt köhodályok, barlanglakások, bújók, pincék és kaptárkövek.
Kács Egertől 44 km-re keletre a Bükk hegység déli részén, a Kácsi-patak völgyében fekszik.A település első írásos említése Kach névalakban IV. Béla királyunk 1248. évi határjáró oklevelében történik.A község Árpád-kori település, mely kedvező fekvése miatt a honfoglaló magyaroknak is szálláshelyül szolgált. Anonymus szerint a honfoglaláskor Árpád itt adott szállásbirtokot Ócsád (Öcsöd) vezérnek és azután a fia, Örösúr a Kácsi-patak fejénél várat építtetett. Így Örsúr nemzetsége a vidék (a történelmi Borsod vármegye) legrégibb birtokosa. A föltételezhetően XIII. századi várnak már csak a maradványai állnak, mely négyszög alakú lakótorony lehetett vizesárokkal, ún. sziklaárokkal körülvéve, s valószínűleg a XII. század második felétől a XIV. század elejéig használták. A vár Tibolddaróc határába esik, de az irodalomban, mint „Kácsi-vár” szerepel.
A település monostorát, amely valószínűleg a tatárjárás előtt épült, az oklevelek 1248-ban említik először. 1317 körül a kolostor pálos perjelséggé alakult át. Az apátsági templom 1548-ban elpusztult, a kolostort pedig 1549-ben Serédi Gáspár és Balassa Zsigmond feldúlták. A pusztulást később a török tette teljessé, Eger várának ostroma után a települést feldúlták, hódoltsági területté vált, s rövid időre elnéptelenedett. A falu még az 1500-as évek végén újratelepült és a reformáció idején is megmaradt katolikusnak.
A különböző hőfokú forrásokból táplálkozó, bővizű Kácsi-patak langyos vizű ágában él az országban csak itt megtalálható fekete bödöncsiga. Ez a csiga több tízezer éves maradvány faj, csak a langyos vizű forrásokban maradt fenn.
A források vizét összegyűjtő Kácsi-patak egykor (Kácstól Mezőnagymihályig) 12 vízimalmot hajtott. A vízimalmok őröltek, fűrészeltek, kendert törtek, áramot fejlesztettek. Egy malom, eredeti berendezésével még ma is megtekinthető. A XVIII. században épült vízimalom több generáción át a Bodnár, majd a Szalay molnároké volt. 1986-ban újították fel a saját és a nekézsenyi malom berendezési tárgyainak felhasználásával. A vízimalom és kendertörő ma műemléki oltalom alatt áll.
A malom mellett található felszentelt Mária forrás egykoron a honfoglalók áldozóhelyéül is szolgált.
A kácsi vízfő 14 hideg és langyos (14–24 °C) forrását ősidők óta használták. Melléjük települt az apátság is. A bencés szerzetesek épületet emeltek, ahol a források szénsavas vizével a területen található gyógyfüvekből gyógyvizet állítottak elő.
Ezzel betegeket gyógyítottak. Kács-Tapolca fürdő létesítésének évét 1431-re teszik. A fürdő (az egykori bencés kolostor) barokk épülete jelenleg is áll, amelyben egy 4x4 méteres kismedence található (tükörfürdő), melyet a padló alatti víz táplál.
A bencések hálófülkéit ülőfürdővé alakították át. A gyógyvízkivonatokat egy kb. 500 literes vörösréz üstben állították elő, egy különálló épületben. A fürdő ma nem működik.
Az itteni látnivalók közül figyelmet érdemel a műemléki védettségű római katolikus templom (titulusa: Szentháromság), amely feltehetően XII. sz.-i eredetű. Mai alakját a XVIII. században kapta, a barokk épülethez a XIX. században emelték a romantikus stílusú tornyot. A templom felszentelt búcsújáró hely, a Bükk hegység három búcsújáró helyének egyike. Az ünnepi körmenet a kálváriadomb és az ott található Szikla oltár érintésével zajlik.
Barlanglakások, Kőhodályok
Kács különleges természeti és kultúrtörténeti értékei a riolittufába vájt kőhodályok, barlanglakások, bújók, pincék és kaptárkövek.
A kácsi Várhegy délnyugati oldalában, a riolittufába több nagyméretű helyiségből álló kőhodályt, oszlopos teremsort faragtak.
A riolit tufába faragott juhhodály hatalmas méreteivel és robusztus stílusával elgondolkodtató jelenség az erdő közepén. Egy komplex mezőgazdasági épület a múltból, amiben felismerhetők a juhászati tevékenység kifinomult részletei. Építésének pontos idejét nem ismerik. A helyi juhászok itt tartották a falu nyáját.
Kács különleges értékei a riolit tufába vájt kőhodályok és a Békaháza nevű külterület egykori tanyás települése. Az egyik kőhodályt (a jelenleg Tibolddaróc határában levőt) a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban is nyilvátartják, mint jelentős nemzeti kultúrtörténeti emléket. Erről a kőhodályról Hegedűs István kácsi lakos közöl adatokat a Bükkalja című kistérségi lap 2008. márciusi számában.
Hegedűs István 20 évig lakott a kőhodály egyik lakásában, onnan járt iskolába Kácsra, negyedmagával. "A hodály a Zichy-gróféké volt, mint a környéken sok más birtok is. Több mint 100 éve épült, a belső ágat pedig később vágták a daróciak. Itt tartottak háromezer juhot, külön a fiaztatót, külön az anyajuhokat, külön a kosokat. Öt juhász dolgozott az állatokkal. A juhokat évente egyszer megnyírták, a rengeteg gyapjút elszállították. A tejből gomolyát késztettek az asszonyok. A környéken a grófé volt egy nagy gyümölcsös is, nemes alma- és körtefákkal, szilvával-ezek termését Kövesdre hordták le". A kőhodály jelenleg üres, Triz Albert kácsi lakos tulajdona.
Barlanglakások a kácsi Vár-hegy oldalában
A településtől északra található a Remetelak, egy tufába vájt barlanglakás.
A barlanglakás egy természetbe simuló építészeti megoldás, amely biztonságot adott a vérzivataros időkben.
A pincerendszer kialakulása nyilvánvalóan a borkészítéssel azonos időszakban jött létre.
Pontos adatok nem állnak rendelkezésre.
Csak feltételezhető, hogy a kelta majd a hun birodalom időszakában már létezhetett borászati kultúra ezen a vidéken.
A több millió köbméternyi kifaragott pince hatalmas érték. Közel egy kilométer szélességben, három – hét szint magasságban helyezkednek el a pincerendszer utcái.
Az utcákról nyíló, tufába faragott pincék és volt barlanglakások térfogatát lehetetlen pontosan megállapítani a változatos és felmérhetetlen méretek miatt. Ezek a borospincék még a múlt század közepén is többségükben barlanglakások voltak.
Mi késztette őseinket a barlanglakások létesítésére és használatára? A válasz rendkívül egyszerű, hiszen a középkorban hadisarcot és adót szedő tatár, török és más zsákmányoló rablócsapatok rendre felégették a természetes anyagokból készült házakat és építményeket. Ilyenkor a lakosság (nők és gyerekek) a pincékbe menekültek. A török hódoltság idején és a mezőkeresztesi csata után a török csapatok teljesen elpusztították a környéket és ennek hatására alakulhatott ki a barlanglakás kolónia.
A pincékben el lehetett bújni, ezért szinte magától adódott, hogy az élelmiszer és bortároló pincéket lakássá alakították. A viszonylag könnyen faragható vulkáni tufa lehetővé tette felgyújthatatlan és biztonságot adó lakások kialakítását. Szép lassan az évszázadok folyamán kialakult egy sajátos barlanglakás és pincerendszer kolónia. Ezeket a barlanglakásokat a száraz hegyoldalban alakították ablakkal, ajtókkal, mellékhelyiségekkel és ólakkal a kornak és az egyéni igényeknek megfelelően.
A barlanglakások létrehozói összetartó közösségben éltek. A lakások faragásakor segítettek egymásnak, megosztották tapasztalataikat és jó eredményeket értek el. Az egy-két szobás, konyhás alápincézett, hajópadlós és mázolt padlóburkolatos igényesen kifaragott barlanglakásokban a kornak és egyéni igényeknek megfelelően kialakított lakáskörülményeket teremtettek. A múlt század közepén az évente kétszer is fehérre meszelt, padlós, bútorozott barlanglakások több ezer embernek adtak otthont a mai panelházakra emlékeztető formában. A megmaradt lakásokat szép lassan lebontja az erózió vagy borospincévé alakítják.
Kaptárkövek (Kecskekő-tető)
A község keleti határában emelkedő Kecskekő-tető (Várhegy délnyugati oldala) nyugati riolittufa- vonulatán három kaptárkőfülkét és három fülkenyomot találhatunk. Kács északi határában futó Kis-szoros-völgy alsó-triász, majd eocén mészkőbe vésett szurdoka fölött, a völgy bal oldalának felső peremén 5-6 méter átmérőjű kútként nyílik a Zsendice-lyuk, amelynek kb. 17 méter mély, zsombolyszerű ürege az egész Bükk legnagyobb eocén mészkőbe kialakult barlangja.
Kácsi-vár
Anonymus szerint a honfoglaláskor Árpád itt adott szállásbirtokot Ócsád (Öcsöd) vezérnek és azután a fia, Örösúr a Kácsi-patak fejénél várat építtetett. Így Örsúr nemzetsége a vidék (a történelmi Borsod vármegye) legrégibb birtokosa. A föltételezhetően XIII. századi várnak már csak a maradványai állnak, mely négyszög alakú lakótorony lehetett vizesárokkal, ún. sziklaárokkal körülvéve, s valószínűleg a XII. század második felétől a XIV. század elejéig használták. A vár Tibolddaróc határába esik, de az irodalomban, mint „Kácsi-vár” szerepel.
Kács vára csak a nemzetség több ágra szakadása után épült és annak Daróci-ágának birtokában volt. Daróczi Tibold és fiai az 1340-es években szerezték meg Darócot és vélhetően az ahhoz tartozó várat is. A nemzetség hamarosan - a régészeti leletek tanúsága alapján - elszegényedett, anyagi erejük kevés volt a lakótorony modern várrá alakításához. A várat a 14. században elhagyták, bár bizonyos részeit még a 18. században is használták.
A várhegy szintvonalas felmérését Sándorfi György készítette. A vár területén Parádi Nándor végzett feltárásokat 1967-68-ban. Ekkor a növényzettől és kőtörmeléktől megtisztított területen egy négyzet alaprajzú, vastag falú lakótorony alapjai kerültek napvilágra. A torony oldalában 6-7 méter széles területet is feltártak, ahol cseréptöredékeket vaskulcsot, egyéb vastárgyakat (patkótöredékek, kardhüvely vázának elemei) és kőmozsár darabjait találták. A leletek többsége a 13. századi budai várban talált emlékekkel mutat közeli hasonlóságot. A torony keleti és nyugati oldalán egy-egy kutatóárkot ástak, melyekkel az egykori várárkot és sáncot tárták fel.
Kács kis kiterjedésű vára egyetlen lakótoronyból és az azt övező kör alakú árokból és sáncból állt, várfala nem volt. A sziklára alapozott lakótorony 10x10 méteres alapterületű, falai 2,5 méter szélesek, vagyis belső területe mindössze 5x5 méter. A közelben fejtett szabálytalan alakú kövekből állt, melyeket habarcs fogott össze. Az omladék között 1-2,3 méter magasságig álltak falai, a fennmaradt részeken ajtó nem volt. A torony belsejéből kevés Árpád-kori cseréplelet (főleg fazekak darabjai) került elő, a törmelék között pedig 17-18. századi kerámiatöredékek is voltak, ami arra utal, hogy legalább a földszinti helyiség a 18. század elején még használatban volt. Az árok a meredek hegyoldal felől sekély volt, ám a nyugati részén mélysége a 6 métert is meghaladta. Falait függőlegesen vágták a sziklába.
forrás: www.elmenyekvolgye.hu
|
Geocaching adatok Kőhodály - III. Geocaching Fesztivál és Verseny (GCKoHo) |
Nagyobb térképért klikk a képre!
