Tarcali bányató
Tokajtól alig negyedórányi távolságra, Tarcal mellett igazi kis gyöngyszemre találtunk. Itt található ugyanis a forrásvizek által feltöltött, gyönyörű környezetű, türkizkék színű bányató – a tarcali bányató – a Nagy Kopasz hegy lábánál.
Tarcal egy apró település Szabolcs-Szatmár és Borsod megyék határán. Történelme összeforrt Tokajéval; a híres szőlőtermő vidék vulkanikus és üledékes kőzetekből álló, messziről látszó hegye, a Nagy Kopasz adja Tarcal szomszédságát. A hegy lábánál található a bányató, amely meglepően azúrkék vizével sok turisa szívét megdobogtatja. A Nagy Kopasz vulkanikus eredetű andezitét a tavat övező függőleges sziklafalakban is megfigyelhetjük. A bányamunkák után visszamaradt gödröt ez esetben nem a talajvíz, hanem a csapadék és forrásvizek töltötték fel.
A község központjából indulva alig egy kilométer séta után a 2015-ben átadott Áldó Krisztus szoborhoz érünk, innen a legszebb a kilátás a bányatóra, valamint a messzeségben felismerhető egykori Tisza-mederben kialakult holtágakra, halastavakra - és a másik oldalon magára Tarcalra is. Készüljünk úgy, hogy a csúcson elég szeles lesz az időjárás.
A 38-as úton Tokaj felől Tarcal felé autózva a legkönnyebb megközelíteni a tarcali tengerszemet. Mielőtt beérkeznénk Tarcalra jobbra kell lefordulni az útról, közvetlenül a lakóházak kezdete előtt. Innentől táblák is jelzik a helyes irányt. Még néhány száz méteren aszfalt úton haladhatunk, az utolsó kb. 600 métert azonban már kavicsos, köves úton kell megtenni, amelynek a végén tágas parkoló található. Esős időben valószínűleg elég nehéz lehet kocsival megközelíteni.
GPS koordinátái: 48.1273, 21.35885
Geocaching adatok Tarcali bányató (GCTBTO) |
Nagyobb térképért klikk a képre!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Tamoxifen Raloxifene Anastrozole Cost per breast cancer case prevented 4, 621 25, 387 984 QALY gain required per breast cancer case prevented to be cost effective at 20, 000 threshold 0 <a href=https://buycialis.homes>buy cialis canada pharmacy</a> PMID 35721510 Free PMC article
cialis and rapaflo
(Ethidge, 2023.03.23 21:35)