Upponyi-szoros
A Bán patak völgyében található Upponyi-szoros szurdoka a Lázbérci tájvédelmi körzet egyik legjelentősebb értéke.
Uppony és Dédestapolcsány közötti völgyben egy – vízgazdaságügyi érdekek által vezérelt, viszont jó szépérzékkel megihletett – ötlet nyomán egy mesterséges tavat alakítottak ki.
A meredek sziklafalak, kőfülkék, törmeléklejtők és jellegzetes kőgomba képződmények különleges látványt biztosítanak. A terület számos védett növény és állatfaj élőhelye, az erdők állományait zömmel a csertölgy és kocsánytalan tölgy, a bükk alkotják, de gyakori a galagonya, a mezei juhar és ostorménfa is, fokozottan védett terület.
A völgynek két vége van, és nem meglepő módon az Uppony felőli végén van az Upponyi-szoros. Ezt semmiképpen nem érdemes kihagyni, szóval aki csak rövidebb sétára vágyik, az mindenképpen Uppony felől kezdje a túrát, viszont aki inkább végigjárná az egész völgyet (ami 5 km egy irányban), Dédestapolcsány felől is indulhat. Mindkét falu rendes és csendes. Dédestapolcsány közelebb van a nagyvilághoz, nagyobb és idegenforgalmilag jobban felszerelt, Uppony viszont szebb fekvésűnek tűnik nekem.
A vadregényes Upponyi-szoros olyan helyen van, ahol nem is keresné az ember a térképen.
A környező "hegyek" alig érik el a 400 méteres magasságot, és a Lázbérci-víztározó szélesebb és laposabb völgye meg a medencében fekvő Uppony között bukkan elő, teljesen váratlanul.
A hegység geológiailag legértékesebb és egyúttal legszebb része a 400-500 méter hosszúságú Upponyi-sziklaszoros. Az Uppony község szélétől induló, Vízköznek is nevezett szűk szurdokvölgy rendkívül gazdag növényritkaságokban, melyeknek a szurdok nyúlfarkfüves mészkősziklagyepjei, bokorerdői adnak otthont.
A növények mellett nagy értéket képviselnek azok a geológiai feltárások, amelyek az egykori szarmata flóra megkövült maradványait őrzik.
Az Upponyi-szoros hazánk egyik legnagyobb méretű szurdoka. Magassága a mélyén folyó Csernely-pataktól a fölötte magasodó Eszkála (vízköz) tetőig a 170 m-t is eléri. Bal oldalán a sziklák tetején lévő kereszt a reformáció terjedésének határát jelképezi. A szoros, enyhén karsztosodott mészkövében számos kisebb barlangot tartanak nyilván.
Az upponyi I. számú kőfülkéből őskori állatok (denevérek, rágcsálók) csontjai kerültek elő. A szoros növényvilága különleges. A virágok között megtalálhatók a leánykökörcsin, a tavaszi hérics, az apró nőszirom. Érdekesség, hogy a szoros napsütötte oldalain szárazság és forróságtűrő mediterrán fajok is élnek, míg a szemközti hűvös oldalon hideg, hegyvidékekre jellemző növényzet él.
Az útvonal egyébként babakocsival vagy nagymamával is könnyen járható, mert egy keskeny aszfaltozott út vezet végig rajta, ami az autók előtt azóta le van zárva, hogy megépítették a víztározót. Aki egy szakadékban mindenképpen a Rám-szakadékhoz hasonló kaladokra vágyik, menjen inkább még egyszer vissza oda. A táj viszont nem kevésbé szép itt sem: hol a sokféle fa, bokor és virág, hol a meredek sziklafalak vonzzák a tekintetet. Meg persze ott van a látszólag ártatlanul csörgedező Bán-patak, ami kivájta ezt az egészet a mészkőből. Ha jó felé néz az ember, olyan fotót is lehet csinálni, amin a látvány teljesen alpesi.
Előre haladván, mikor gyanúsan kezd szelídülni a táj és tágulni a szoros, érdemes a lombok közt lefelé pillantani, mert előbb vagy utóbb előtűnik a tó.
Az út ugyanis a tóparthoz képest feljebb halad a hegyoldalon, nyilván azért, hogy ne az ivóvízkészletbe köpjön és szemeteljen a felvilágosult turista. Több helyen van viszont kitaposott ösvény, amin le lehet menni a tóhoz.
A tározó 1967-69 között épült, és állítólag 6,2 millió köbméter (azaz 4 milliárd 133 millió 333 ezer 333 db másfél literes ásványvizes palackba elegendő) víz fér el benne, és százezer környékbeli lakost lát el ivóvízzel.
Így aztán fürdeni tilos, de horgászni nem.
forrás: www.magyarbarangolo.blogspot.com
forrás: www.elmenyekvolgye.hu
Geocaching adatok Upponyi szoros (GCUPPO) |
Nagyobb térképért klikk a képre!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Üdvözletem !
Az Alpok, a Tátra,Fátra, Mátra és más nevezetesebb, környező országokban lévő természetiszépségek után is nagyon tetszett az Upponyi-szoros.
Ezeken az oldalakon propagálják a turizmust ezen a helyen, de viszont a sorompó előtt táblák tiltják az engedély nélküli belépést. Kérdezem – hogy vane ez akkor? Várom válaszukat, melyet előre is köszönök.
Tisztelettel Zoltán
Re: elzo@post.sk
(Kovács L. Tibor, 2020.06.10 08:40)
Ha turistajelzéssel van ellátva egy útvonal, akkor az biztosan járható. Mivel a kék jelzés és a kék háromszög jelzés is fellelhető a tó mellett, úgy biztosan járható legalább a tó ezen része, illetve maga a szoros is !
Magyarországon minden olyan természeti területen át lehet haladni amit szigorú tiltás (pl. fokozottan védet terület, természetvédelmi magterület, vadászat alatt levő terület, jégkár vagy más természeti csapás általmegrongálódott vagy veszélyes ösvény, túraútvonal). Ez alól az a magánterület sem kivétel, ami nincs kerítéssel elkerítve. Tehát egy magánúton, egy lezárterdészeti úton, egy magánerdő vagy magánlegelő, vagy magántulajdonú szántó, rét, mező, tó, stb. mellett vagy azon keresztül áthaladó útvonal, ösvény a gyalogos vagy kerékpáros turista áthaladhat, ezt a tulajdonosa nem tilthatja vagy akadályozhatja meg ! Erre az erdészeti törvény hivatkozik. Sőt, ott egy egy éjszakát a turista akár -- pl. sátorozva vagy bivakolva -- el is tölthet, ha betartja a területre vagy adott időszakra vonatkozó természetvédelmi és más (pl. időszakos tűzgyújtási tilalmi) szabályokat, illetve onnan erdei, mezei terményeket és más értéket nem gyűjthet. Magyarán csak azt használhatunk fel, fogyaszthatunk el, amit oda beviszünk, és nem hagyhatunk a területen semmit, amit oda mi vittünk be (pl. szemét, étkezési hulladék, stb.).
Nekem legalábbis így oktatták 4 éve a túravezetői tanfolyamon.
Remélem, tudtam segíteni az információkkal.
Üdvözlettel:
Kovács L. Tibor (Debrecen)
Re: elzo@post.sk
(Kovács L. Tibor, 2020.06.10 08:44)
Kis korrekció.
Az előző hozzászólásomban kimaradt egyfontos rész.
Tehát a helyes mondat így fest (nagybetűkkel a kimaradt, fontos rész):
Magyarországon minden olyan természeti területen át lehet haladni amit szigorú tiltás (pl. fokozottan védet terület, természetvédelmi magterület, vadászat alatt levő terület, jégkár vagy más természeti csapás általmegrongálódott vagy veszélyes ösvény, túraútvonal) NEM TILT MEG.
Üdv: Kovács L. Tibor
elzo@post.sk
(Elek Zoltán, 2013.11.21 14:28)