Túrautak, várak, látnivalók Magyarországon

Az ország egyik legszebb Árpád-kori templomát láthatja itt az utazó. Belsejében festett, kazettás famennyezet található. A restaurálási munkákért 2004-ben Europa Nostra-díjban részesült. A Szamos jobb partján fekvő település neve személynévre vezethető vissza. Eredetét ahhoz a várjobbágyhoz kötik, aki az 1241-ben elpusztult Gyügyeteleke (későbbi nevén Paptelke) nevében is előfordul. Ezek szerint a falu a tatárjárás előtt, a XIII. század első felében keletkezhetett. Első említése a településről származó Irok fiai, Ipoch és Péter 1284-es zálogügylete kapcsán történik. A falu felét 1322-ben a Szentemágócs nembeli Nábrádiak kapják. A falu a továbbiakban a Gyügyeiek és más családok birtokügyei kapcsán többször szerepel. Egy ilyen alkalommal, 1405-ben hallunk először a falu templomáról, amikor Zsigmond király Gyügyei Jakab fia Jánostól elveszi gyügyei birtokát, aki azonban azt a rajta álló Szűz Mária-kápolna kegyúri jogával együtt a váradi püspöknek és káptalanjának adja. Mivel a pápai tizedjegyzékben sem szerepel, valószínű, hogy a középkor során nem vált önálló plébániává.

1500-ban a templomot kőből épültnek mondják, melynek nincs tornya, de temetőjoggal rendelkezik. A XVI. század végén a falu református hitre tér. Templomukat, mely 1767-ben függetlenedik Szamosújlak anyaegyházától, 1762-ben megújítják. Az épület további renoválásáról az 1829-es és 1830-as földrengések után, 1833-ban értesülünk, amikor a diadalívet visszabontják. 1910-ben is folynak munkák a templomon, 1845-ben és 1927-ben tetőzetét javítják, 1971-ben pedig vakolatleveréssel járó renoválást hajtanak végre. Ezek azonban nem eredményeztek jelentősebb beavatkozást az épületen, amely meglehetősen épen őrizte meg középkori jellegét, bár falképei áldozatul estek az utolsó beavatkozásnak.

A sötétvörösre égetett téglából épült, torony nélküli templom két részből, egy 7,6 x 8 m-es, egyterű hajóból és annál keskenyebb, 6,3 m széles és 5,35 m hosszú szentélyből áll. A templom nyugati homlokzata előtt XIX–XX. századra keltezett előtér állt, melyet a restaurálás során faszerkezetű esővetővel váltottak fel. A szentély majdnem négyzet alaprajzú. Lépcsősen visszaugratott – de vakolattal rézsűsre alakított – lábazata az alapozástól számított 65 cm magasságban fut körbe. Déli falán két nyújtott, félköríves záródású, rézsűs ablak található. Ezek rézsűjét 1971-ben beszűkítették, az újabb restaurálás során állították vissza eredeti formájukat. Az ablakok boltívét átalakították, azok pontos magassága nem volt megállapítható, de nyugati kávájuk viszonylag épen maradt. A szentély keleti falán középen egy, a déliekhez hasonló ablak található, ennek boltíve és mindkét kávája javított. A keleti homlokzaton az ablak záradékvonala fölött fűrészfogas párkány húzódik a fal déli felén, mely az ablak déli kávájáig tart. A restaurálás előtt e fölött még egy második hasonló sor is látszott, mely valamivel tovább, az ablak fölött a keleti fal közepén túl nyúlt. A fal felső részét később pelyvás agyagba rakott téglasorokkal javították, ami a fal északi felén nagyobb visszabontással járt. Az 1927-es tetőcsere alkalmával a párkányt újrarakták.

A templom főhajójában ötvenhat, a szentélyben pedig huszonöt festett kazettát helyeztek el. A táblák többsége figurális jeleneteket, református bibliai szimbólumokat örökít meg: Nap és a Hold, szőlőfürt, gabona, pálmafa, Pelikán mint Krisztus-szimbólum, a cethal amint elnyeli Jónást, Noé bárkája a galambbal. A 19. század elején copf stílusban készültek a templom padjai és a karzat, a szószék koronája és kosara, továbbá a Mózes-szék. A szentélytől néhány méterre épült torony mai alakját a 19. század közepén kapta.

A mai templom építését, minden bizonnyal egy négyzetes szentélyű, egyhajós, kisméretű templom előzte meg. Ha tekintetbe vesszük a falu létrejöttének valószínű dátumát, továbbá az egyenes szentélyű templomok hazai elterjedését, akkor ezt leginkább a XIII. századra tehetjük. A nagyobb templom építését indokolhatják a tatárjárás pusztításai, de még valószínűbben a falu birtoklásában beállt változások. Formai alapon a mai egyenes záródású templomot Koroknay Gyula a XIII. század elejére, mások sommásan a XIII. századra tették. Részletformái sok román kori sajátosságot mutatnak: ilyen a nyugati kapu és az oromzatos kapuépítmény kialakítása, mely megfelel a XIII. századnak, a keleti fal fűrészfogas párkánya (mely, ha valóban kétsoros volt, a ritka megoldások közé tartozik ), és az ablakok félköríves, rézsűs formája. Ezek valóban a XIII. század jellegzetességei közé tartoznak. Ugyanakkor a templommal egykorú átlós támpillérek, a szentély aránylag nagy méretei és csúcsíves fiókokkal ellátott dongás boltozata inkább későbbi időpontra vallanak, és gótikus hatás mutatnak. Stilárisan a XIII. század második fele és a XIV. század első évtizedei egyaránt elképzelhetők. A feltáró Gere László a Vámosatya, Nagylónya, Márokpapi és Csaroda templomaival jellemezhető, bordás keresztboltozatos szentélyű beregi körnél korábbinak, a baktalórándházi és ajaki templomokkal nagyjából egykorúnak vagy azoknál valamivel fiatalabbnak tartja és a XIII–XIV. század fordulójára teszi. Németh Péter a tulajdonviszonyokat is figyelembe véve amellett érvel, hogy az 1322-es birtokosztás előtt épült, vagy talán még 1284 előtt, amikor a 8 márkányi zálog kifizetése is meghaladta az itteniek erejét. A fentiek tükrében az utóbbi lehetőség sem zárható ki, de valószínűbbnek tűnik az 1284–1322 közti datálás.

forrás: www.temple-tour.eu, Gyurkó János, Árpád-kori templomok a Kárpát-medencében

Nagyobb térképért klikk a képre!