Kallósdi Kerektemplom
Zala egyik kis völgyében, az alig száz lakosú Kallósdon találjuk a Szent Anna-templomot, az Árpád-kori kerektemplomok jeles képviselőjeként. A dob tetején álló épület körül szépen rendben tartott temetőt találtok, amely többek között az innen származó háborús hősök emlékét őrzi. Az épület olyan aprócska, hogy még berendezése sincs, az egyszerű oltárkép pedig a névadó Szent Annát ábrázolja. A helyszínen nyaranta több alkalommal tartanak koncerteket, ritkán miséket és esküvőket is.
Kallósd a zalai várhoz tartozó királyi birtok volt egykor, csak 1203 után adta az uralkodó a komári Orosz fiainak. Az ő unokája, Karacs fia Miklós építtette a plébániatemplomot 1260 körül. 1263-ban már Nagykalos falu Szent Miklósnak szentelt plébániatemplomaként említik. A 14. századtól a kapornaki apátság birtokához tartozott. A 17. századi török támadások miatt a lakosok a templomot is elhagyták, a falu 1711-től induló ismételt benépesülése után azonban kiszabadították a bozótból és 1740-ben Békási Imre kapornaki apát újjáépíttette. Kupolaszerű tetőszerkezetét az 1800-as években építették. A falu népességének növekedése miatt az 1800-as években előcsarnokkal bővítették, ezt azonban az 1989–1993 közötti műemléki felújítás során elbontották, hogy hangsúlyosabbá tegyék a kerektemplom formát. Előzőleg 1938-ban is helyreállították.
Mivel a település Magyarország hagyományos nyugati határvidékén, a gyepűkhoz közel terült el, a vidéket a háborúk elkerülték, így a templom jól mutatja eredeti állapotát. A kő alapzaton téglából épült falak állnak, amelyeket kúposan kialakított harang alakú lemeztető fed. A keleti oldalon a körtemplomhoz egy alacsonyabb, félkör alakú apszis csatlakozik. A templom külsejét sűrűn elhelyezett függőleges sávok, lizénák tagolják. A délnyugati oldalon lévõ bejárat mellett félköríves ablakok vannak a falba vágva. Az ősi kerek alaprajz, a külső lizénák, a koszorúpárkány, a félkör alakú apszis, a kupola mind a román építészeti korban készült épületről tanúskodnak és a XIII. század közepére utalnak
Ha nem találjuk nyitva az épületet, érdemes a polgármesteri hivatalban vagy a helyi boltban kérdezősködni, mert szívesen megmutatják a látogatóknak.
Cím: Kallósd, temető, 8785
Telefon: 83/335-716
forrás: welovebalaton.hu, turizmus.zalatermalvolgye.hu, latvany-terkep.hu
Geocaching adatok Kallósdi kerek templom (GCKKT) |
Nagyobb térképért klikk a képre!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
In the early 1980s, researchers discovered a computer assisted laser, the Excimer laser, which could remove tissue with up to a 0 <a href=http://buycialis.boats>cialis cheapest online prices</a>
online coupon for cialis
(Ethidge, 2023.03.24 05:11)