Kissikátori körtemplom
Kissikátor község Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati csücskében, a szlovák határ mellett, közel a nógrádi és hevesi megyehatárhoz, az Ózdi járásban, Ózdtól közúton 15, Salgótarjántól 40, Miskolctól 75 kilométerre, a Hangony jobb oldali mellékvölgyében. Környéke igen szép vidék, vadban gazdag, jelentős erdőállománnyal, ahol manapság medve is felbukkanhat
A település az Árpád-kor óta lakott, először 1379-ben említik. A török időkben elpusztult, nemcsak a törökdúlás, hanem természeti csapások miatt is, de újra benépesült.
Fennmaradt egy kalapált, ezüst keresztelő medence, fülén 1312 – es évszámmal, mely most a templomban található. Ez arra utal, hogy valóban Árpád – kori alapokon épült, s így ebből a korból az egyetlen kör alaprajzú templom hazánkban, csúcsán nyolcszögletes, hagymakupolás huszártoronnyal. A körtemplom a falun kívül, a bekötőút melletti Kápolna-tetőn áll, körülötte szép fekvésű temetővel. Az eredetileg Szent Miklós tiszteletére szentelt kicsiny templom (voltaképpen kápolna) egy román kori – később rombadőlt – rotunda alapjain épült 1764-ben. Ekkor kapta barokk berendezését, festett kazettás mennyezetét és hagymakupolás huszártornyát, mely magában foglalja a harangot. Tagolatlan, egyszerű architektúráját kis ablakok törik át. 1958 óta védett műemlékünk.
Az eltelt két és fél évszázad során a templom többszöri felújításokon esett át, miközben a gyenge alapozás miatt folyamatosan süllyed. 1829-ben tetőjavítás történt, 1833-ban pótolták a tönkrement régi oltárt, 1865-ben padlóját lekövezték, zsindelyes teteje bádogfedést kapott. Az 1960-as években leástak a fal tövébe, hogy megállapítsák a süllyedés mértékét, majd újravakolták és újrafedték az épületet, ezúttal vörösrézlemezzel. A 80-as évek közepén a süllyedés miatt halaszthatatlanná vált a templom körüli terület lenyesése és az ezzel kapcsolatos tereprendezés; a temetődomb lefaragott része támfalat kapott, a templom padlóját megemelték, falait körben leszigetelték, fedését ismét fazsindelyre cserélték, a bejárat előtetőt kapott.
A 90-es években újabb renoválás vette kezdetét, az Országos Műemléki Felügyelőség, az egyház és az önkormányzat közös erőfeszítésével. A 2000-ig tartó munkálatok során restaurálták a belső síkmennyezet – korábban levakolt – festését, A mennyezeten a felújítás során festett deszkamennyezetet találták, melyet tartósítás és restaurálás végett Budapestre vittek, de költség hiánya miatt az még nem történt meg, ismét emeltek a padlószinten, teljesen átalakították a bejáratot, korszerűsítették a villámhárítást, a csapadékvíz-elvezetést, megerősítették a lábazat szigetelését, a falakat újravakolták, a tetőre zsindelyt imitáló műemléki pala került; az épület éjszakai díszkivilágítást kapott, közvetlen környezete gondozottabbá vált (burkolókövek, füvesítés, virágágyások, díszcserjék), és megújult a ravatalozó is.
A tereprendezéssel összefüggésben a templom körül álló hatalmas hársfák – a szakrális hely ékességei – közül egyet már korábban kivágtak, a bejáratnál lévő másik kettőt a 2000-es felújítást követően, a temető öreg fáival együtt. A területet 2010 után kerítéssel vették körbe a vadkárok ellen és az épület védettségének fokozása érdekében (a gépjárművel történő megközelítés megnehezítésére, vandálok, fosztogatók távol tartására).
Kiemelkedő épített értéke Kissikátornak a Római katolikus körtemplom, a falun kívül északnyugatra, a völgy bejárata fölötti dombon áll, a temető mellett.
A templom bejelentkezéssel látogatható.
forrás: hu.wikipedia.org, kissikator.hu
Geocaching adatok Kissikátori körtemplom (GCKKOT) |
Nagyobb térképért klikk a képre!