Sopron, Szent Jakab kápolna (rotunda)
A Szent Jakab-kápolna a román és gótikus stílus közötti átmenet jelentős példája Magyarországon. A 13. század közepéről származó, központi elrendezéső temetőkápolna, a Szent Mihály templom déli oldala mellett, a templomkertben épült fel. Első említése 1382. Ez a kápolna Sopron egyik legrégebbi középkori épülete.
A Szent Mihály-templom körül a korai középkor óta kerítéssel körülvett temető volt. Az erődítés-jelleg miatt a temető területét nem lehetett növelni, ezért a régi sírhelyeket kellett újra felhasználni. A középkorban a mészárosok kápolnát építettek a templom körüli temetőbe, amelyet Szent Jakabról neveztek el. Ennek kriptájában gyűjtötték össze a régebbi sírokban lelt csontokat, hogy továbbra is szentelt helyen nyugodjanak. A XIII. században épített kápolnát ezért nevezik csontháznak, vagy ossariumnak.
A kápolna egyetlen nyolcszög alaprajzú hajóból áll. A hajót magas sátortető fedi. A Szent Mihály-templom felé fordulva nyílik csúcsíves kapuja, amelyhez lépcső vezet. Ívmezejében román kori dombormű látható: két sárkány fogja közre az életfát. Felette a kápolna jótevőinek emléktáblája. A szentélyrészen három kis ablak nyílik, a hajón egy nagyobb. Emellett van a kör alaprajzú kripta - a tulajdonképpeni csontház - ajtaja. Ezen azonban nem lehet átmenni, mert a lépcsők abbamaradnak. A csontokat csak ledobták. A mély kripta kupolaszerű boltozatát nyolc hevederív tartja. A kápolna falait a középkorban festmények borították. Storno a restauráláskor megtalálta a maradványaikat. Ma az ő általa készített freskók díszítik a falat.
A 17. században evangélikusok használták a Szent Mihály templommal együtt 1608-1674-ig. Ekkor újraszentelték. Később csak raktárnak, illetve, lőszer tárolására használták, míg Prímes György városplébános el nem rendeli a kápolna újbóli rendszeres istentiszteletre való használatát. Új oltárképet rendel. A Szent Jakabot ábrázoló képet Dorffmaisternek tulajdonítják. A 19. században ismét raktár. Póda Endre városplébános megmentette a lebontástól és Storno Ferenc segítségével restaurálták, 1885-86 között. Ugyancsak Storno Ferenc készítette 1892-ben a kápolna körül található keresztutat. 2003 óta minden Nagypénteken a keresztutat itt járjuk. 2010-ben a tetőzet teljesen megújult. A Szent Jakab kápolna napjainkban ravatalozóként működik és folytonos karbantartás mellett nyeri vissza szépségét és hirdeti Isten dicsőségét.
Cím: Sopron, Szent Mihály u
koordináták: É 47° 41' 19.68" , K 16° 35' 52.44"
forrás: www.sopronikirandulas.hu, www.varosplebaniasopron.hu
Nagyobb térképért klikk a képre!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
A study of microemulsion systems for transdermal delivery of triptolide <a href=https://brandcialis.best>cialis pills for sale</a>
other name for tadalafil
(Obenuehep, 2023.03.10 12:25)