Templomromok
Ős vezéreink idejéből a mai napig is több tucat gyönyörű templomunk maradt fenn, s ez igaz azokra a romokra is, amelyek ma már nem teljes pompájukban láthatóak. Ezek a templomok nem csak a kardozós-lovaglós királyokat élték túl, hanem a „sötét” középkort, a török uralmat, a Habsburg-időket, sőt még két világháborút is. Lehet, hogy romosak, de még mindig tartják magukat, ezért végigjártuk őket. |
Cikkek
Zánka, Ságdörgicsei templomrom
2018.09.26
Az egykori Sárdörgicse (más források szerint Ságdörgicse) falu templomának alapjai. A romok a 71-es út déli oldalán, a vízmű bekerített területén belül, a Gyermekváros (mai néven: Zánka Új Nemzedék Központ) bejáratától néhány száz méterre keletre találhatók.
Zeleméri csonka torony
2011.05.29
Zelemér középkori templomának romja és az alatta lévő domb – kunhalom –, mint helyi jelentőségű természeti érték, 1981 óta védett.
Zirc, Középkori Apátság romja
2014.02.17
A középkori zirci ciszterci apátságot III. Béla király alapította 1182-ben. Az alapító, III. Béla halála után fia, Imre király is támogatta az építkezést, és oltárt is alapított. Erről egy 1200 körül vésett kőtábla tanúskodik, melyet a romok között találtak, és a barokk apátsági templomban, a Szentháromság-oltárnál helyeztek el.
Zsámbéki templom és kolostorrom
2011.04.25
Zsámbéki templom és kolostorrom Háromhajós premontrei bazilika és kolostor maradványai. Épült a XIII. sz. közepén (1220-34) késő római – korai gótikus stílusban. 1763-ban a nagy komáromi földrengés rombolta le. Jelenleg a rom belső területe is látogatható. A hajdani kolostor dongaboltozatos termében kőtár tekinthető meg.