Templomromok
Ős vezéreink idejéből a mai napig is több tucat gyönyörű templomunk maradt fenn, s ez igaz azokra a romokra is, amelyek ma már nem teljes pompájukban láthatóak. Ezek a templomok nem csak a kardozós-lovaglós királyokat élték túl, hanem a „sötét” középkort, a török uralmat, a Habsburg-időket, sőt még két világháborút is. Lehet, hogy romosak, de még mindig tartják magukat, ezért végigjártuk őket. |
Cikkek
Dabospusztai templomrom, Hertelendy kastélyrom (Szőc)
2012.01.23
A XII. századból származó templom egykoron Dabos, vagy más említések szerint Dobos település szakrális építménye volt. Pusztulása a településsel együtt a török idők utánra tehető.
Debrecen, Bánk Fancsikai templomrom
2018.09.26
Fancsika temploma a Templomhegyen (8 m magas, 30 méter átmérőjű domb) 1170 körül épülhetett. Kicsike templom. Mindössze 15 m hosszú, 6 m széles (ha sikerült pontosan lemérnem). A hajó belső hossza 6,8 m, szélessége 5,3 m. A félköríves záródású szentély szélessége 3,8 m, hossza 3 m. Az alapot közvetlenül a homoktalaj teherbíró szintjére rakták 3o cm mélyen, bodrogkeresztúri faragott kövekből. A felmenő falak is 70 cm magasan kőből voltak, rajtuk három sor téglát találtunk kötésben, a déli fal nyugati végénél 12 sort. Tornya nem volt.
Dömösi prépostság romjai
2011.04.08
Dömös különleges román stílusú műemléke a látványosan helyreállított prépostsági altemplom. A prépostságot és káptalant a 12. század elején Könyves Kálmán öccse, Álmos herceg alapította. Az épületegyüttes a török háborúk idején pusztult el, romjait a 18. században széthordták. A templom fennmaradt alapfalait feltárták, rekonstruált altemploma látogatható.
Dörgicsei templomromok
2011.04.19
Dörgicse vidéke - az itt megtalált régészeti emlékek tanúsága szerint - már az újkőkor óta lakott terület. A leggazdagabb anyagot az ősi leletek közül a közel négyszáz évig tartó római uralom emlékei képviselik. Faragott sírköveik nemegyszer középkori épületek feltárásakor kerülnek elő, hiszen eleink gyakran felhasználták azokat építőanyagként. Kisdörgicse, de különösen Alsó- és Felsődörgicse sok száz éves egyházi emlékei múltjuk, szépségük és különleges építészeti sajátosságaik okán egyaránt említésre méltó, becses műemlékeink közé tartoznak.
Dunakeszi, Alagimajori templomrom
2011.12.01
A román stílusú körtemplomot a XIII. században emelték. Ezt a XV. században gótikus stílusban átépítették. A templomból csak 3 méteres falmaradványa látható és két szentélye.
Dunaújváros, Intercisa - ókeresztény templom
2018.09.26
Intercisa régészeti leletanyaga igen gazdag. A feltárt építmények között van a bemutatott apszisos épület is, amelyet a 4. században emeltek, s ókeresztény templom volt. Alaprajza feltétlenül ezt igazolja, bár vallási jellegű lelet a helyszínen nem került elő (a városban azonban sok olyan tárgyat találtak, amelyek a kereszténység korai elterjedését mutatják).
Ecséri templomrom (Révfülöp)
2012.02.19
Az ecséri templomrom egy a XII-XIII. században épült falusi templom maradványa. A templom feltehetően egy korábbi épület alapjaira épült, az építőkövek között mai is láthatók a római kort idéző kőmaradványok.
Ecseri templomrom (Szentes)
2012.07.17
Szentes és határának egyetlen, és részben álló középkori műemléke az ecseri templomrom. Az előkerült régészeti leletek alapján az építés ideje a 13. század második felére tehető.
Eszterpusztai templomrom (Cikó-Ófalu)
2012.06.09
Szerény toronyrom áll az Ófalu és Cikó közti, csupán egy-két házból álló Eszterpusztán, közel a baranyai határhoz. XV. századi templom maradványa lehet. Nagy valószínűséggel azonban a templom korábbi. A templom a középkori Eszter -vagy más néven Östör- falu plébániatemploma lehetett.
Fábiánsebestyéni Pusztatemplom
2012.07.17
A XV. század tájékán épült gótikus templom maradványa. A Kórógy-ér partjától nem messze, egy 4000 éves földpiramison áll, gótikus, támpillér- és sarokmaradvány látható.