Budaszentlőrinci pálos kolostor romja
"Szépjuhászné állomás közelében, a völgy felőli oldalon, a Budakeszi úti erdészet épületei felől is könnyen megközelíthető helyen találhatók az egykori budaszentlőrinci pálos kolostor romjai. A kolostort a XIII. és XIV. század fordulóján olasz építőmesterek építették. A kolostor helyszínéül egy románkori templom melletti területet választottak az egykori Nádor falu szélén. A hely a Szentlőrinc, majd Budaszentlőrinc nevet a rend védőszentjéről kapta. Építtetője a pálos rend volt, amely az egyetlen magyarországi alapítású szerzetes rend. Alapítója Boldog Özséb esztergomi kanonok először Pilisszentkereszten (mai nevén Klastrompuszta) telepítette le a Pilis remetéit. Az építés idején a környék gyéren lakott, nagyobb településektől távol eső, erdőkkel körülvett, csendes hely volt.
Az elszigeteltség a szerzetesi élet egyik feltétele volt. Mivel a kolostorban élőknek önmagukat kellett megvédeni, olyan helyszínt választottak, ahonnét a környék könnyen áttekinthető volt. A kolostor a János-hegy és a Hárs-hegy közötti nyeregben épült, amely stratégiailag megfelelőnek bizonyult. Nem messze a kolostortól egy négyzet alapú építmény romjai is megtalálhatók. Funkciója nem egyértelmű. Valószínűleg a kolostorhoz tartozó őrbástya vagy gazdasági épület volt. A kolostor híres volt a maga korában hatalmasnak számító méreteiről és gazdagon díszített belső helyiségeiről. A legenda szerint a kolostort titkos alagút kötötte össze a közeli Bátori-barlanggal. Az összeköttetést azonban sem a kolostor, sem a barlang feltárása alkalmával nem találták meg.
A XVI. században jelentős átépítésen és bővítésen esett át a kolostor. A budaszentlőrinci kolostor ez idő tájt a pálos rend központjának számított. A kolostor lakói önellátó módon gazdálkodtak. Ismeretes, hogy a környéken bányákat működtettek és a Hárs-hegy lejtőin növényeket termesztettek. A kolostort a török hódítók pusztították el. Falait tíz napon át ostromolták. A porig rombolás helyett csak a használhatatlanná tétel volt a céljuk. A barátok elmenekültek, kincseiket a Felvidékre menekítették. A rend központját áthelyezték a lengyelországi Czeslochowába. A kolostort soha többé nem használták. Falai részben még a XVIII. században is álltak. A megmaradt, földből kiemelkedő romokat a XIX. és XX. század folyamán a környékbeli építkezésekhez széthordták.
A XX. században megkezdett ásatások során feltárták a kolostorrom és a közeli négyzet alapú építmény alapjait. Néhány éve a templom fő- és egyik oldalhajójában keresztet állítottak. 2001 augusztusában a főtemplom romjai között szabadtéri oltár felállítására került sor. A romok teljes körű feltárása jelenleg is tart. A kutatási terület a helyi erdészet engedélyével, előzetes egyeztetés alapján látogatható. A kolostorrom a Gyermekvasút Szépjuhászné állomásától pár száz méterre található. Néhány perces sétával megközelíthető."
forrás: www.muemlekem.hu
Geocaching adatok Budaszentlőrinci pálos kolostor romjai (GCBSKR) |
Nagyobb térképért klikk a képre!