Ecseri templomrom (Szentes)
Szentes és határának egyetlen, és részben álló középkori műemléke az ecseri templomrom. Egykori templomának romjai ma is láthatóak.
Ecser falut 1138-ban említik először az oklevelekben. A tatárjárás idején elpusztult, később újra benépesült. A lelkigondozást a ferences szerzetesek látták el. A falut és templomát a Gyula ellen vonuló török hadak 1566-ban felperzselték, de a következő évtizedekben visszaszállingózott a lakosság. A tizenöt éves háború idején (1591-1606) néptelenedett el véglegesen.
A mai Ecser határrészen a török idők előtt falu állt, tulajdonosa a Dömösi Prépostság volt. A templom közvetlenül az esztergomi érsekhez tartozott, a lelki gondozást ferencesek látták el. 1733-ban még álltak a torony romjai, ma már nem látható.
A '60-as évek eleji feltárás és konzerválás óta eltelt 45 év alatt a rom állapota sokat romlott. Ismét esedékes lenne egy restaurálás, illetve tető is kerülhetne a maradványok fölé. A romjaiban is gyönyörű épület környezete sajnos eléggé elhanyagolt.
A templomhajó ablakai román stílust őriznek. A szentély nyolcszögletű, mely három oldalával apszist képez a hajóval. Jellegzetes románkori falazású az építmény. Az előkerült régészeti leletek alapján az építés ideje a 13. század második felére tehető.
Geocaching adatok Ecseri templomrom (GCETR) |
Nagyobb térképért klikk a képre!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Egy kis videó az elpusztult Ecser faluról:
https://youtu.be/nzTTEZBKNKI
Eltűnt Árpád-kori falvaink - Ecser
(Kaszás Zsolt, 2019.02.28 07:12)