Mesztegnyő-Hosszúvíz, Cserfekvési templomrom
A ma már elhagyott Cserfekvés-pusztán, szép természeti környezetben áll még az építészetileg jelentéktelen, mégis sajnálatra méltó kis templom.
A jelek szerint semmiféle védelmet nem élvez, így jövőjét nem nehéz elképzelni.
A település keleti határában csordogál a tájvédelmi körzet névadója, a Boronkai-patak, hogy a Hunyadyak által létrehozott halastórendszeren átszaladva a Gyótai-halastavaknak hozza az életet.
Ha partján folyással szemben indulunk, az élővilág sokféle csodája mellett a végérvényesen elszunnyadt és az ismét ébredező erdei puszták kerülnek elénk.
A legnagyobb - Cserfekvés - közigazgatásilag Hosszúvízhez tartozik. Virágospusztának ma már csak egy háza áll, Kopárpuszta a múlté lett, Háromház most ébredezik, Kakpusztát lakják, Szőkepuszta azonban eltűnt.
Cserfekvés Hosszúvíz külterületeként a 20. század első felében élte virágkorát, 450 lakójával önálló életet élt. A településen iskola is működött. A gyenge termőképességű talaj miatt errefelé mindig nehéz volt az élet.
A mezőgazdaság kollektivizálása, az iskolák és a községi tanácsok körzetesítése végleg tönkretette az ehhez hasonló kis településeket. A szövetkezetekban a munkalehetőség egyre csökkent, a silány talajokon az erdő terjeszkedett a szántók rovására.
Cserfekvés sorsa az 1960-as, 70-es években pecsételődött meg, ekkorra lakói már elköltöztek, a házak nagy részét lebontották vagy idővel összeomlottak. Ma egy kézen meg lehet számlálni a lakott házakat.
Geocaching adatok Elveszett falvak (GCFKAK) |
Nagyobb térképért klikk a képre!