Sabar-hegyi (Sabari) templomrom (Káptalantóti)
Köszönet az információért a www.bakancsesfakanal.blogspot.hu-nak!
Káptalantóti a Balaton-felvidéken, Tapolcától 6 km-re helyezkedik el. A kis falut a Tapolcai-medence szélén a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács és a Tóti-hegy bazalt tanuhegyek ölelik át.
A két részből, Felső (később: Káptalan) -tótiból és Alsó (később: Nemes) -tótiból álló falu 1848-ban egyesült, azaz Nemestóti beolvadt Káptalantótiba. 1256-ban még Tothy néven említették egy okiratban. Templomának első említése 1272-ből való, de a középkori épület elpusztult, és nem is települt újra. A XIII. században épült román stílusú templomának romjai ma is láthatóak (Sabar-hegyi templomrom).
XIII. századi román-gótilkus stílusú templomrom, amely valószínűleg az egykori Felsőtóti nevű település központja volt mind a romanika, mind a gótika stílusjegyeit magán hordozza.
Egyenes szentélyzáródású templom volt, rézsűs résablakokkal. Néhány fala magasan megmarad, állapota elhanyagolt, egy gazos, bozótos területen található, a földútról nyáron egyáltalán nem látható.
Az 1300-as évek elejétől az oklevelek két települést említenek Tóti név alatt, az egyik Alsótóti, a másik Felsőtóti. A Sabar-hegyi rom valószínűleg az egykori Felsőtóti nevű település központja lehetett. A középkorban három templom állt a környéken, az egyik a ma is működő templom helyén, egy másik az egykori Bács falu temploma volt, a harmadik pedig a Sabar-hegyi, Felsőtóti rom a mai falutól keletre. Felsőtótit 1600-ban említik utoljára, a török korban pusztult el. Feltehetően a templomot is ekkoriban hagyták el. A török portyázások elmúltával csak Alsótóti temploma épült újra, Bács falu az idők során Káptalantóti részévé vált, Felsőtóti pedig elnéptelenedett.
A sabar-hegyi templomrom megközelítése
A romot Káptalantóti határában, a Sabar-hegy (217m) lábánál találjuk. A faluból kiérve az aszfaltút fokozatosan válik földúttá. Ezen az úton haladunk kb. 750 méter, mikor egy fás területre érünk kis domb kíséretében. Itt balkéz felől találjuk az elhanyagolt területen belül a romot, az útról nem látható nyáron, de egy kis keresgéléssel megtalálható.
forrás: www.balatoniromok.blogspot.hu, www.kaptalantoti.hu
Nagyobb térképért klikk a képre!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Egy kis videó az elpusztult Felsőtóti faluról:
https://youtu.be/HdKy_51pLuw
Eltűnt Árpád-kori falvaink - Felsőtóti
(Kaszás Zsolt, 2019.02.28 07:46)