Vál, Középkori csonka-torony
A katolikus templom mellett található a középkori gótikus templomtorony. Korát a kutatási eredmények a XV. századra teszik (egyes vélemények szerint XIII-XIV század). Már a századelőn jelentős műemlékként tartották számon. Eredetileg a régi templom tornya volt, az új templomot Ürményi gróf ettől kicsit távolabbra helyezte el. Alaprajza négyzet alakú (6,9 x 6,9 m), belvilága 4,6 m x 4,1 m. Falszövete kváderekkel kevert törtköves vegyes-falazat. A vakolat viszonylagos épségben maradt meg, ahol hiányos, ott jól megfigyelhető a hozzá kapcsolódó templomhajó helye. Homlokzatain csúcsíves, ovális ablakok láthatók, legfelül a toronyórával.
Egy 1828-as püspöklátogatási jegyzőkönyvből azt tudhatjuk meg, hogy az ősi torony már a harmadik templomot szolgálta.
Az első – háromhajós – templom a XII-XIII. században épült. A torony a templom hátsó részén volt, első része lenyúlott a mostani útig. Oltára a mostani kettős kereszt helyén lehetett.
A második – nyugatra néző – templom a régi romjain épült. Építészeti stílusát tekintve a gótika jegyeit mutatta. A törökök várrá alakították, majd a felszabadító csapatok megérkezése előtt felgyújtották. Ez a templom kisebb méretű volt elődjénél. Megmaradt két padja, oltárszekrénye, két fa oltári angyala. Kis mérete miatt az 1800-as évek elején felmerült egy új templom építésének gondolata.
A torony mellett áll a római katolikus templom impozáns tömbje, mely körül érdemes egy sétát tenni. 1819. augusztus 15-énkerült sor az ünnepélyes alapkőletételre. A szerkezetkész templom 1824. augusztus 15-re készült el. Belső díszítése 1854-ig folyt.
A templom alapterülete 1170 m2. Így Fejér megye legnagyobb, Magyarország kilencedik legnagyobb temploma. A belső hosszúság 47,5 m, a hajó szélessége 13 m, mely a két – kereszthajó látszatát keltő – oltárfülkével 23, 4 m-re bővül. A kupola magassága 15 m. A klasszicista stílusban megépített templomba oszlopos kapuzat vezet, timpanonja négy ión kőoszlopon nyugszik. A timpanon domborművén Krisztus és Szent Péter alakja látható. Belül a dongaboltozatos, kupolás templom hatalmas arányai még inkább kibontakoznak. A kupola alatti térrész finom arányú tagolásával, mérsékelt díszítésével hatásosan emeli ki a szentély kettős korinthoszi pillérrel keretezett és oromzattal koronázott főoltárát. A nagy méretek sem teszik rideggé a belső teret. A templom berendezése, képei, felszerelése nagy művészi értéket képviselnek. A régi templomból csak a padokat, a keresztelőkutat és az orgonát hozták át az új templomba.
forrás: val.hu
Geocaching adatok Fejér megye legnagyobb temploma (GCVALI) |
Nagyobb térképért klikk a képre!