Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Varjaskéri templomrom (Somogyszentpál)

Varjaskér település nevét hiába keressük ma a térképeken, önálló településként már nem találhatjuk meg, 1929 óta Tótszentpállal együtt alkotják a Somogyszentpál nevű falut. Sőt, a török kor után az egykori önálló Kér kicsit odébb is "vándorolt", de a régi telep helyét ma is őrzi az egykori templomának nyugati falmaradványa.

Varjaskér feltehetően honfoglalás kori falu, neve pedig a Kér törzsnévre utalhat. Első hiteles említése Ker írásmóddal 1226-ból maradt ránk, a későbbiekből a Keér forma is ismert. A honfoglalás után katonai szolgálófalu lehetett, amely valószínűleg még a Koppány elleni harcok jegyében létesült, és Somogyvár központ kiszolgálására hivatott. Egy 1333-as pápai tizedjegyzék is említi, papja ekkor Gergely. Védőszentje ma nem ismert számunkra. 1536-ban még álló templomként írták le, 1736.ban már rom. 1743-ban a Cannonica Visitatio azt írja róla, hogy a falun kívül egy nagy rom áll, toronnyal. Feltehetően, egy 1864-es jegyzői jelentés alapján a török korban vált elhagyatottá ez a templom is. Ismerve sok más sorstárs falut és templomot ezen nem is csodálkozhatunk. Az1960-as években amatőr kincskeresők végeztek "ásatásokat", elvileg ekkor tűntek fel, majd el mozaiktöredékek, és egy bronz Corpus.

És hogy mi vár napjaink zarándokaira, akik meglátogatják eme Árpád-kori emlékünket? A nyugati oromzat, amely vörös téglából épült, akárcsak a közeli Rádpuszta temploma, és még több rom a környéken. Az egyedüli megmaradt falon lehetett egykoron a kapuzat, ma egy lyuk tátong itt. Toronynak, más faldaraboknak nyoma sincs. A templomromot övező régi temető egy-egy sírja még felsejlik a növényzetből. A rom közeléből pedig pazar látványt nyújtanak a túlpart tanúhegyei.

forrás: www.balatoniromok.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.