Veszprémvölgyi apácakolostor és Jezsuita templom romjai
Kulturális, természeti, egyházművészeti és egyháztörténelmi értékek méltó megőrzésének, a műemléki környezet megszépítésének méltó példájaként adták át azt a nemrég elkészült pihenőparkot a Séd völgyében, Veszprémi Egyházmegye érseki székhelyének történelmi városrészében, ahol ezentúl látogathatóvá válik ismét a történelmi városrész felújított jezsuita temploma, és az ősi veszprémvölgyi görög apácák kolostorának megszépült romkertje.
A jezsuita rend a templomot a XVIII. században az apácakolostor romjai fölött kezdte meg építeni, de felszentelését az épület már nem érhette meg, mert közben a rendet 1773-ban feloszlatták. Így a templom úgynevezett kallódó templom lett, sorsára hagyva pusztult évszázadokon át, állaga leromlott, egy időben a tetőzete teljesen elpusztult, majd a múlt század 60-as éveiben jellegzetes süvegboltozatos fedelét visszaállították, és az épületet múzeumi raktárként használták. 2009-ben kezdődött meg a monostorral egyetemben a régészeti feltárása. A felújított templomot több funkciójú kulturális központként tervezik használni a továbbiakban, főként kiállító- és hangversenyteremként, mivel akusztikája kitűnő.
A Szűz Mária apácakolostor az akkori városmagtól elkülönülten, a Séd-völgy nyugati részén (Vezsprémvölgy, Betekints-völgy) kapott helyet, 1020 körül. A kolostor az első apácazárda és nevelőintézet volt Magyarországon, melynek feladata az volt, hogy az előkelő magyarok leányait a keresztény hit igazságaira oktassák, s a nyugati udvaroknál otthonos műveltség, finom modor, jóízlés és művészi kézimunka titkaiba beavassák.
Az ortodox keresztény kolostort feltehetőleg I. István király hozta létre, fia, Szent Imre herceg feleségének, egy bizánci hercegnőnek a kíséretében érkező apácák számára. Ránk maradt görög nyelvű alapítólevelének 1109-es átirata, amely a Magyar Országos Levéltár legkorábbi eredeti dokumentuma. A nőnevelés mellett a veszprémvölgyi apácák feladata volt az országban épülő templomok egyházi ruhákkal való felszerelése. Korabeli emlékek alapján ugyanis az egyházak felállításánál Szent István magára vállalta az egyházi ruhák előállítását, míg papokat és könyveket adni a püspökök dolga volt.
A templomok egyházi ruhákkal, díszes terítőkkel és misemondó ruhákkal való felszerelésének feladata így Gizella királynéra hárult, aki ezt udvarhölgyeivel, de főként a veszprémvölgyi apácákkal végezte. Valószínűleg itt készült az a miseruha is, amelyet 1031-ben a monostor apácái varrtak a székesfehérvári bazilika számára bíborselyemből és díszítettek sodrott aranyszálakkal, és amely később a magyar királyok koronázási palástja lett. A hagyomány szerint a palást készítésében maga Gizella királyné is részt vett. Erre a palást latin felirata engedett következtetni: „Casula haec operata et data est ecclesiae s. Mariae sitae im Civitate Alba: Anno incarnationis Christi MXXXI, Indictione XIIII. a Stephano Rege et Gisla Regina”. („E misemondó ruhát Szűz Mária Fehérvár városban lévő egyházának készítetté és adá Krisztus megtestesülésének 1031. évében, az adókivetés 14. esztendejében István király és Gizella királyné”) A palást hiteles másolata a Gizella Királyné Múzeumban jelenleg is megtekinthető. A paláston kívül volt Gizellának egy miseruhája, amellyel a magyar hímző művészetet, az ún. magyar öltést Európa szerte ismertté tette.
A kolostorhoz keletelt templom tartozott, egyenes szentélyzáródással, nyugati végén négyzetes toronnyal. Később az északi falához kápolnát építettek, benne kriptával. Ezeket azonban nem sokra rá el is bontották, mert új templomot építettek a korábbitól északra, 25 méter hosszú hajóval és a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel. 1240 környékén, IV. Béla király kérésére az ortodox apácák helyét ciszterciek vették át. Az ő nevükhöz köthető a kolostor helyreállítása és kibővítése a 14. század végén. Az 1387-ben Konch mesterrel megkötött szerződés megmaradt az utókornak: megrendelték többek között a torony beboltozását, új épületrész emelését, betegszoba, ebédlő építését, kőből és cserépből kemencék felhúzását, boltozott vízvezeték, csatorna, vízöblítéses árnyékszékek kialakítását, mindezek vakolását, meszelését, burkolását.
A részletes felsorolás különleges építéstechnikai érték, utal arra, hogy egy korszerű, korához képest igencsak jól felszerelt kolostor működött itt. A zárda végül, hasonlóan a Szent Katalin Domonkos Apácakolostorhoz, 1552-ben, Veszprém török ostromakor néptelenedett el; ma már csak romjai állnak. Jezsuita templom: A török hódoltság után a domonkos apácák birtokait és a kolostor romjait a győri jezsuiták kapták meg 1625-ben, majd a régi templom maradványain, közvetlenül a kolostor mellé, annak köveit felhasználva 1747-ben elkezdték építeni a ma is látható új barokk templomot, mely teljesen soha nem készült el. A kőfaragásokban, stukkódíszekben gazdag nagyméretű templom falai már készen álltak, ám mielőtt befejezhették volna, II. József feloszlatta a rendet. Ebből kifolyólag a templomot soha nem szentelték fel, és a jezsuita szerzeteseknek el kellett hagyniuk Veszprémet, akiknek helyébe senki sem lépett. A völgyben az egyházi szellemi élet a XVIII. század végére fokozatosan megszűnt.
koordináták: É 47° 5' 53.86" , K 17° 53' 27.01"
forrás: www.muemlekem.hu, www.ittvoltam.hu
Nagyobb térképért klikk a képre!
