Diósgyőr, a megújult diósgyőri vár
Miskolc belvárosától mintegy 8 kilométerre, a Bükk hegység lábánál, gyönyörű természeti környezetben található a Diósgyőri vár, melyet rangos hely illet meg Magyarország műemlékei között. A középkori lovagvárként is emlegetett erődítményről elsőként Anonymus emlékezett meg. A fénykor Nagy Lajos király uralkodásának idejére, a 14. századra esik. Ekkor kezdődött a 1526-ig tartó időszak, amikor hat királyné jegyajándéka, vidéki rezidenciája volt a vár – erről kapta ma is használatos elnevezését: a királynék vára.
A „Diósgyőr–Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése” (diosgyor-lillafured.hu) című projekt keretében a Diósgyőri vár rekonstrukciója vált lehetővé. A vár, a délnyugati szárny kivételével két szint magasságig épült vissza, amelynek megújuló tereiben a korabeli élet interaktív formában válik „hétköznapivá”, és a hétköznapi események, rendezvények patinás miliőben válnak utánozhatatlanná. A délnyugati szárny megmaradt az 1800-as évekbeli, villámcsapás okozta romállapotában, így őrizve meg a vár romantikus képét.
A vár berendezéseinek sajátossága a kötetlen megismerésben rejlik; a látogató szabadon mozogva, minden dolgot kipróbálva élheti át a középkori vár hangulatát. Ehhez a hangulathoz az interaktív tartalmak mellett korhű ruhába öltözött animátorok, valamint a földszinti térben helyet foglaló középkori, mindennapi életet bemutató terek is hozzájárulnak.
A projekt emellett tartalmazta a vár melletti területen a Lovagi tornák tere, a Vásártér kialakítását, valamint a lillafüredi függőkert felújítását, új funkciókkal való feltöltését.
A vár visszaépítésével leszűkült az udvar, így annak szomszédságában helyet kapott a Lovagi tornák tere, mely közösségi térként, a napjainkban felélénkülő lovas hagyományok ápolásának, rendezvények, koncertek megrendezésének helyszíneként szolgálja a közönséget.
Bővebb információ: www.diosgyorivar.hu
A „Diósgyőr–Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése” című projekt filmje az alábbi linkre kattintva tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=ADDuN2SDSks
Elérhetőségek:
Cím: 3534 Miskolc, Vár utca 24.
Telefon: +36 46 533 355
E-mail: info@diosgyorivar.hu
Weboldal: www.diosgyorivar.hu
Facebook Oldal: www.facebook.com/diosgyorivarhivatalos
Nyitvatartás:
November 1-től - március 31-ig: minden nap 09.00 - 17.00
Április 1-től – október 31-ig: minden nap 09.00 - 18.00
Jegyárak:Miskolc Pass turisztikai kártyával egyszeri alkalommal ingyenes a belépés.
Felnőtt belépőjegy:1 500 Ft (Tárlatvezetésre is jogosít.)
Gyermek, diák, nyugdíjas belépőjegy: 1 200 Ft (Tárlatvezetésre is jogosít.)
Csoportos felnőtt belépőjegy: 1 400 Ft (20 fő felett vehető igénybe. Tárlatvezetésre is jogosít. )
Családi belépőjegy (2 felnőtt, 2 gyermek/diák): 2 700 Ft (Nem jogosít tárlatvezetésre. Amennyiben jelmezes tárlatvezetést szeretne igénybe venni, válassza az általános felnőtt és az általános gyermek/diák belépőjegytípust.)
Családi belépőjegy (2 felnőtt,1 gyermek/diák): 2 100 Ft (Nem jogosít tárlatvezetésre. Amennyiben jelmezes tárlatvezetést szeretne igénybe venni, válassza az általános felnőtt és az általános gyermek/diák belépőjegytípust.)
50%-os felnőtt belépőjegy: 750 Ft (18-26 év között vehető igénybe, személyazonosságot igazoló okmány felmutatásával. Azon felnőttek is igénybe vehetik, akik legalább két gyermeket kísérnek (legfeljebb két felnőtt). Nem jogosít tárlatvezetésre. Amennyiben jelmezes tárlatvezetést szeretne igénybe venni, válassza az általános felnőtt belépőjegytípust. )
50%-os gyermek, diák, nyugdíjas belépőjegy: 600 Ft (6-18 év között, valamint 62-70 év között vehető igénybe, személyazonosságot igazoló okmány felmutatásával. Nem jogosít tárlatvezetésre. Amennyiben jelmezes tárlatvezetést szeretne igénybe venni, válassza az általános felnőtt belépőjegytípust. )
70 év feletti belépőjegy: ingyenes (Nem jogosít tárlatvezetésre. Amennyiben jelmezes tárlatvezetést szeretne igénybe venni, válassza az általános felnőtt belépőjegytípust. Személyazonosságot igazoló okmány felmutatásával vehető igénybe. )
6 év alatti belépőjegy: ingyenes
Esküvői fotózás jegy: 15 000 Ft (A belépőjegy maximum 8 fő részére és legfeljebb 3 órás időtartamra. A további szolgáltatásokról érdeklődjön a pénztárban.)
Nagy Lajos király kincse: 1 200 Ft ( Kincskereső várjáték általános iskolai csoportok számára.)
A Titokzatos gyógynövények című sorozatban megismerkedhetnek a gyógynövények sokoldalú felhasználási lehetőségeivel, és a hozzájuk kapcsolódó középkori hiedelmekkel, történetekkel. Gondolták volna, hogy a bodza kiváló gyógyhatása mellett varázserejéről is ismert volt, és hogy a zsályát az élet meghosszabbítójának tartják kedvező gyógyhatásai miatt? Pászk Norbert természetgyógyász előadássorozatán rengeteg hasonló érdekesség és praktikus tanács várja az érdeklődőket, ezen felül pedig gyógynövénytúrákra és személyes tanácsadásra is lehetőség van.
Mozgáskorlátozott vendégek részére az Alsó várudvarról lépcsőjáró lift üzemel a Felső várudvarig, a vár épületében pedig személylift segítségével juthatnak fel az első szintre. A liftek kezeléséhez szíveskedjenek a vár munkatársainak segítségét kérni, akik a Pénztárban és a Felső várudvarban készséggel állnak rendelkezésükre. A külső lépcsőn üzemelő lépcsőjárót technikai okok miatt csak mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező személyek vehetik igénybe. A várlátogatás tervezésekor vegyék figyelembe, hogy a várba való bejutás jelentős számú lépcsőn keresztül lehetséges.
A tárlatvezetések 30 percenként indulnak a Felső várudvarban a lépcső melletti tárlatvezetés indulási ponttól.
Az esküvői fotójegy megvásárlásával lehetőség van arra, hogy előzetes egyeztetés alapján a Diósgyőri vár látogatók számára nem megnyitott területeire is belépést nyerjenek. Néhány perc erejéig, szintén előzetes egyeztetés alapján, a kordonok áthelyezése is megoldható.
A Diósgyőri vár egyes rendezvényei alkalmával a belépőjegy árak a nyitvatartási időn belül is módosulhatnak. A változásokról tájékozódjon a jegypénztárban vagy a következő telefonszámon: + 36 46 533 355.
A 132/2011. Kormányrendelet alapján a muzeális intézményeket megillető kedvezmények a Diósgyőri várban is érvényben vannak. A szabályozás részleteiről tájékozódjon a pénztárban kihelyezett információs anyagokból, valamint kérje a Diósgyőri vár munkatársainak segítségét!
Parkolási lehetőség a vár környékén:
1. Nagy Lajos király útján fizetős gépkocsi- és autóbuszparkoló – a vár a védett gesztenyesoron végigsétálva, kb. 5 perces sétával érhető el.
2. Tapolcarét utcai ingyenes gépkocsi- és autóbuszparkoló – a vár 2 perces sétával érhető el.
Megközelítés tömegközlekedéssel:
1-es villamosról vagy az 1-es buszról a Diósgyőr vk. megállónál leszállva, onnan egyesen Felső-Majláth irányába haladva, az első utcába balra fordulva, a jelzőtáblákat követve, 2 perc gyaloglással érhető el a vár. Menetrend itt érhető el!
Miskolc Pass turisztikai kártyával ingyenesen használható a tömegközlekedés.
Geocaching adatok Diósgyőr vára (GCDIOS) |
Nagyobb térképért klikk a képre!