Nagyvázsonyi vár, Pálos kolostorrom
Nagyvázsony a nevét az első birtokosáról a Vázsony nemzetségtől kapta, melynek első ismert tagja Ákos, a megye főispánja, bánja, majd a királyné udvarbírája lett. A Vezsenyi nemzetség kihaltával a királyra visszaszállt Vázsonykő várát birtokaival együtt hű vitézének, Kinizsi Pálnak adta 1472-ben. Vázsonykő várának építési ideje a XIV. század végére, XV. század elejére tehető. A vár 22 évig mondhatta urának Kinizsit. Ez a két évtized nemcsak a vár, hanem a Környék történetének is legfényesebb időszakát jelentette. A várúr nagyszabású építkezései komoly fellendülést eredményeztek, ennek három értékes műemlék: az átépített vár, a Pális kolostor és a falu plébániatemploma őrzi nyomát.
Öregtorony
A vár négyszögletű öregtornya magán viseli a középkor jellegét s a Dunántúl egyik legépebben maradt későgótikus lakótornya. Öt szintjével inkább biztonságot, mint kényelmet nyújtott az építtető családnak. A torony eredetileg 25 m magas volt. 10-12 m-es, négyzetes alaprajzú tömbje ma 30 m magasságot ér el. A falak alul 2-2,5 m vastagok, felfelé fokozatosan vékonyodnak, legfelül alig haladják meg az 1 m-t.
Barbakán
A kaputorony vagy barbakán patkó alakú, kétemeletes magasságú építmény a vár legerősebb pontja volt.
A három szinten kiképzett lőrésekből tüzelhettek a védők és biztosították a vár keleti-északi oldalának a védelmét. Az első emeleti lőrések mellett vezet végig a zsindellyel fedett gyilokjáró (sétáló).
Belső udvar
A lakóhelyiségek körül 4-5 m szélességű, többszintű, körben futó védőfolyosó húzódott. Falaiba keskeny lőréseket vágtak, innen és az épülettömb négy sarkán lévő kerek őrtoronyból lehetett tüzelni a várárokba bejutottakra.
A várárokban található az a bővízű forrás, melynek vize ma is a farkasvermet - egyetlen ilyen hazánkban - és a belső udvar víztárolóját táplálja.
Pálos kolostor és templom romja
Nagyvázsony temetője mellett található a híres kolostor és a templom maradványa. Kinizsi Pál telepítette le itt a pálosokat, és ő emeltette az épületegyüttest 1483-1485 között, azért, hogy halála után itt helyezzék örök nyugalomra.
A kolostor azonban nem sokáig állt, mert 1552-ben, amikor a törökök elfoglalták Veszprémet, a vázsonyi vár körüli nagyobb épületeket - stratégiai okokból - sorra felrobbantották, és közöttük voltak ezek is.
Romjai ma is magasan állnak, az egyes helyiségek még felismerhetők. Köveit részben a vár megerősítéséhez használták fel.
Geocaching adatok Nagyvázsony (GCSONY) |
Geocaching adatok Tálodi kolostor (GCTALO) |
Nagyobb térképért klikk a képre!
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Mannitol occurs as a white, odorless, crystalline powder, or free flowing granules Rowe et al <a href=http://buycialis.hair>buy cialis usa</a>
low cost viagra and cialis
(VeirmLede, 2023.03.21 03:05)